Magyar Péter: Október 22-én nyilvánosságra hozzuk és kereshetővé tesszük az ügynökaktákat

Magyar Péter az ország következő miniszterelnöke bejelentette, hogy idén október 22-én, egy nappal az 1956-os forradalom 70. évfordulója előtt nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat.

Az ügynökakták és a hírhedt mágnesszalagok titkosításának teljes feloldásáról és nyilvánosságra hozataláról egyeztettem Cseh Gergő Bendegúzzal, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatójával. Az 1956-os forradalom 70. évfordulója előtt egy nappal, október 22-én teljesítjük a rendszerváltás egyik legfontosabb ígéretét: nyilvánosságra hozzuk és kereshetővé tesszük a meglévő iratanyagot

közölte Magyar Péter.

Elmondta azt is, hogy vizsgálóbizottságot hoznak létre az 1988 és 2000 közötti privatizáció és spontán privatizáció kapcsán végrehajtott „szabad rablás haszonélvezőinek feltárására és az esetleges állambiztonsági és pártállami érintettségük bemutatására”.

Magyar Péter már kormányra kerülése előtt megígérte, hogy pártja megnyitja az ügynökaktákat, amivel a rendszerváltás óta adós a mindenkori politikai vezetés. Arról, hogy lehet-e még olyan, eddig eltitkolt információ ezekben az aktákban, ami megrengetné a társadalmat, alábbi cikkünkben írtunk.

Kapcsolódó
Érdekel még bárkit, hogy mi van az ügynökaktákban?

Az is kérdés, lehet-e még olyan, eddig eltitkolt információ, ami megrengetné a magyar társadalmat. A témát ezúttal Magyar Péter dobta be a közbeszédbe. Az ügyről Schiffer Andrást kérdeztük, aki parlamenti pályafutása alatt mindvégig aktanyilvánosságot követelt.

The post Magyar Péter: Október 22-én nyilvánosságra hozzuk és kereshetővé tesszük az ügynökaktákat first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Molnár Gusztáv nem hisz a klasszikus férfi-női szerepkörökben: Én például főzök és vasalok, amitől nem hiszem, hogy kevésbé lennék férfias

Szakmai együttműködést ajánlott az ELTE-nek az Autisták Országos Szövetsége az oktatói felmondások után

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.14Ft
29 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 29 Apr 2026 01:50 UTC
Latest change: 29 Apr 2026 01:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.87Ft
29 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 29 Apr 2026 01:50 UTC
Latest change: 29 Apr 2026 01:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »