Magyar Péter ötmilliárd forintért adná el a Fidesznek a szlogenjük új honlapját

Magyar Péter ajánlatot tett a Fidesz új szlogenjével létrehozott weboldal visszaadására.

Most, hogy a 2010-es MSZP kampányból lopott Fidesz szlogennel létrehozott honlap már több százezres látogatottságot ért el, teszek egy korrekt ajánlatot a Fidesznek:
Felajánlom a biztos választás nevű honlapot 5 milliárd forintért az állampártnak, és vállalom, hogy a befolyó összegből 100 ezer rászoruló családnak vásárolunk tűzifát, ezzel is segítve a kormány által magára hagyott honfitársainkat.

– írja Magyar Péter a Facebookon. A Fidesz szombaton, a párt kongresszusán jelentette be az új szlogenjét, de a Tisza már aznap reggel észrevette, hogy nem foglalták le a szlogenhez illő URL-t, ezért ők megtették. Magyar korábban azt írta, ebből üvöltözésbe hajló balhé lett a Fidesz kampánystábjában.

Mivel élelmes honfitársaink a .ru és a .eu végződésű domain neveket is lefoglalták és érdekes tartalommal töltötték fel, azt javaslom a Fidesz forrongó kampánycsapatának, hogy gyorsan döntsön az ajánlatról

– tette hozzá Magyar.

The post Magyar Péter ötmilliárd forintért adná el a Fidesznek a szlogenjük új honlapját first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Mosonmagyaróvári bravúr: a címvédő legyőzésével kezdte a magyar csapat az Európa Ligát

Michael McDowell: Az árvíz (részlet)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF386.1Ft
12 jan · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jan 2026 05:05 UTC
Latest change: 12 Jan 2026 05:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.25Ft
12 jan · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jan 2026 05:05 UTC
Latest change: 12 Jan 2026 05:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek