Húszezer családi házat lehetne leszigetelni a Magyarországon évente felhasználatlanul maradó 2 millió tonna szalmából – állítják a szalmapaplan nevű, szalmából készült hő- és hangszigetelőt kifejlesztő vállalkozók, akiknek zöld építészeti megoldását nemrég a Holland Nagykövetség Fenntartható Tulipán Díjjal ismerte el.

Stverteczky Tímea, az SSH System Kft. pénzügyi igazgatója és Stverteczky Zsolt, a cég ügyvezetője az elismerést a Holland Királyság magyarországi nagykövetétől, Willem van Ee-től vehették át a 2025. november 20-án, a Kopaszi Gáton található Öbölházban megrendezett Körforgásos Gazdaság Csúcstalálkozón. A Qubitnek ezután arról meséltek, hogy miért tekintik a szalmát a 21. század szigetelőanyagának, mi volt a legnagyobb kihívás a szalmapaplan kifejlesztésében, és hol tart Európában a szalmaépítészet.

Az energiaszektorhoz köthető 37,4 milliárd tonnányi globális szén-dioxid-kibocsátás 34 százalékáért 2023-ban az építőipar felelt az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) idei jelentése szerint. A szektor kibocsátásai a párizsi egyezmény elfogadása óta 5 százalékkal nőttek, miközben 2030-ig 28 százalékkal kellene azokat csökkenteni. A klímacél betartásához a UNEP szerint kulcsfontosságú az energiahatékonyság növelése és a meglévő épületek korszerűsítése az újraszigetelésük révén, valamint az olyan kedvező trendek folytatódása, mint az anyagok újrahasznosítását szem előtt tartó körforgásos gyakorlatok terjedése.

Miközben Magyarországon még sokan ledöbbennek, hogy létezik szalmabálából készült szigetelőanyag, a több millió tonna felhasználatlan szalma építőanyagként történő hasznosítása pontosan ezekbe a trendekbe illeszkedik. És ennek különösen nagy jelentősége lehet Stverteczkyék szerint Európában, ahol az épületek többsége energetikailag korszerűtlen és a következő évtizedekben felújításra szorul. Ha pedig ezzel párhuzamosan az építőipar is komolyan veszi a zöld átállást, logikus lenne a felújításokhoz egy, eleve a természetes körforgásban résztvevő, a gabonanövény növekedése során légköri szén-dioxidot megkötő anyagot hasznosítani, ahelyett, hogy a felhasználatlan szalmabálák hulladékként végeznék.

Európában reneszánszát éli a szalmaépítészet

Az emberiség már évezredek óta használja építőanyagként a szalmát, de a modern szalmabála-építészetet az Egyesült Államokban honosították meg először, a 19. században. A 20. század közepéig a nebraskai prérin iskolákat, házakat, és templomokat építettek szalmabálákból, köztük a ma is álló Pilgrim Holiness templomot. A modern építőiparba egészen az 1990-es évekig, a zöld építészet felkapottá válásáig nem tudott betörni a szalma, de az utóbbi években a helyzet kezd megváltozni.

Nyugat- és Észak-Európában jelenleg reneszánszát éli a szalmaépítészet, és egyre több, fa vázszerkezettel és szalma kitöltő falazattal bíró épülettel lehet találkozni. A svédországi Malmőben idén készül el a világ legmagasabb szalmaépülete, a 12 emeletes Hyllie, amit az EcoCocon cég szalmapaneljei borítanak be. A hollandiai Lelystadban pedig a Bestseller ruházati cég idén kezdte meg egy 155 000 négyzetméteres logisztikai központ megépítését, amihez építőanyagként nagyrészt fát és szalmát használnak.

A természetes építőanyagok szegmenséből általánosságban hiányzik az innováció, és a szalmapaplannal ezen kívántak változtatni – mondja Stverteczky Zsolt. A szalmával mint építőanyaggal évekkel ezelőtt, egy Waldorf iskolaépítési projekt során találkozott először, ahol az volt a kiemelt cél, hogy az épület szerkezete fenntartható anyagokból készüljön. Ekkor kezdett el szalmával dolgozni és kikísérletezni, hogy miként lehetne abból modern szigetelőanyagot készíteni. Ezekből a kezdeti próbálkozásokból született meg fokozatosan a szalmapaplan nevű hőszigetelő tábla, a gyártásához szükséges technológia és az eköré épített családi vállalkozás, amivel Stverteczkyék fenntartható alternatívát kívánnak kínálni a hagyományos hőszigetelőknek.

Fenntartható, és a hagyományos szigetelőkhöz hasonlóan teljesít

Megfelelő hőszigetelés nélkül csak jelentős energiafelhasználással garantálható, hogy a lakások és épületek klímája nyáron és télen is a mai elvárásoknak megfelelő komfortérzetet biztosítsa. Csakhogy az olyan hagyományos hőszigetelők, mint a köznyelvben hungarocelltáblaként ismert expandált polisztirol (EPS) vagy a kőzetgyapot gyártása magas energiaigénnyel és üvegházgáz kibocsátással, használatuk pedig életciklusuk végén jelentős mértékű hulladékképződéssel jár.

A szalma szigetelőanyagként történő felhasználásával és helyi gazdáktól történő beszerzésével, mondják Stverteczkyék, ezzel szemben négyzetméterenként 8,3 kilogramm légköri szén-dioxidot lehet megkötni. Ez az eddigi magyarországi, romániai és olaszországi házakra felszerelt 14 000 négyzetméternyi szalmapaplannal számolva 116 tonnányi szén-dioxid megkötését jelenti, ami nagyjából 30-60 európai háztartás éves energiafelhasználáshoz köthető kibocsátásának felel meg. Ha a szalma szigetelést nem használják fel másodszorra egy vele leszigetelt épület elbontása után, az alapanyag az EPS-sel és a kőzetgyapottal ellentétben visszakerül a természetes körforgásba, és elkomposztálódik.

A szalmapaplan hőszigetelő képessége állításuk szerint közel hasonló a hagyományos szigetelőanyagokéhoz. A szalmapaplan hővezetési tényezője (λ) 0,041-0,046 W/mK, míg egy EPS hőszigetelő tábláé 0,032-0,040 W/mK, a kőzetgyapoté pedig 0,035-0,045 W/mK (az alacsonyabb érték nagyobb hőszigetelő képességet mutat). A szalmapaplan emellett jó hangszigetelő képességgel rendelkezik, 43 dB-es súlyozott laboratóriumi léghanggátlás (Rw) értékkel. A cég a szigetelőanyagra élettartam-garanciát vállal és azt állítják, hogy rendeltetésszerű használat és megfelelő beépítés mellett évtizedekig megőrzi teljesítményét.

A szalmából készült szigeteléssel szemben három fő aggállyal találkoznak Stverteczkyék, még szakmai beszélgetéseken is. Ezek a kártevők és rágcsálók szigetelésbe történő bejutása, a tűzveszélyesség és a penészesedés. Ezeket azzal próbálják eloszlatni, hogy a szalmapaplant más szigetelésekhez hasonlóan nem önmagában helyezik fel egy épületre, hanem egy zárt szerkezetbe, szakszerűen építik be, vakolattal lezárva. Ez megakadályozza a rágcsálók bejutását, a szigetelőanyag meggyulladását, és azt is, hogy a szalmát víz érje. Emellett kifejlesztettek egy természetes bevonatot is, amit ha a szalmapaplanra permeteznek, az csökkenti a szigetelés éghetőségét és tovább nehezíti a rágcsálók szigetelésbe történő bejutását.

Hasonlóan a konferencián előadó Jacqueline Cramerhez, a körforgásos gyakorlatot a cementiparban meghonosító Holland Betonegyezmény (Dutch Concrete Agreement) egyik fő letéteményeséhez és vezetőjéhez, Stverteczky Tímea is a piaci szereplők meghallgatásában, aggályaik komolyan vételében, valamint az azokra történő reagálásában látja a megoldást ahhoz, hogy a szalma szigetelés Magyarországon is elfogadottabbá váljon.

Hatalmas kihívás egy természetes anyagból készülő terméket szabványosítani

A gyártási technológiájuk lényegét szárazon tárolt szalmabálák táblásítása adja varrásos technológiával, ami válogatási, préselési és ökocérnával történő varrási fázisokból áll. A folyamat végén egy szabványos méretű, egy méter széles és 50-300 centiméter hosszúságú szigetelőanyag keletkezik. A szalmapaplan gyártása jóval egyszerűbb és jelentősen kisebb energiabefektetést igényel a hagyományos szigeteléseknél. Emiatt realisztikusnak tűnik Stverteczkyék decentralizált gyártásról szóló víziója – aminek keretében ország és kontinens szerte kis üzemek, helyileg beszerzett szalmából és más anyagokból készíthetnék a szigetelőanyagot, amit így nem kellene kamionokon, további kibocsátás generálással több ezer kilométerre szállítani.

A fejlesztési folyamattal tavaly eljutottak oda, hogy sikerült megszerezniük a szigetelésre az európai ETA építőipari minősítést, ami szigorúan előírja, hogy a terméknek milyen paramétereknek kell megfelelnie, hogy az viszonteladóknál is kereskedelmi forgalomba kerülhessen. Ehhez egy, fizikai paramétereit tekintve szűk határokon belül szabványos terméket kellett előállítaniuk, ami a természetes alapanyag miatt különösen nagy kihívást jelentett. A szalma szálvastagsága, hossza, rugalmassága ugyanis más és más, attól függően, hogy mikor, hol és hogyan aratták le, amihez a gyártási technológiájuknak alkalmazkodnia kell. Stverteczkyék abban érzik úttörőnek magukat, hogy a szalmát sikerült darabokra törés és kémiai anyagok vagy cementes kötőanyag nélkül megzabolázniuk.

A gyárukban ma már egy olyan gép készíti a szigetelőanyagot, ami emberi beavatkozás nélkül képes a szalmabálákból szabványos szalmapaplant előállítani. Egy ilyen berendezést jövőre Olaszországba is leszállítanak majd egy megrendelőnek, és a gyártási technológiát a jövőben licenszmodellben szeretnék nemzetközi szinten értékesíteni. A szalmapaplannal azonban elsősorban a magyar piacon szeretnének megmutatkozni, és most tartanak ott, hogy a pályázati forrásokból finanszírozott fejlesztések után befektetőket keresnek a gyártási kapacitás növeléséhez.

Stverteczkyék azt remélik, hogy ennek köszönhetően 2026-ban már nemcsak családi házak szigetelésére kapnak megbízást, hanem lakóparkok, vagy nagyobb létesítményekére is. Emellett a szalmapaplan belső szigetelőként történő alkalmazásában is nagy lehetőséget látnak, ami bérházak vagy műemléki épületek energetikai korszerűsítésére nyújthat megoldást – ami egész Európában kihívást jelent.

A cikk megjelenését a Holland Királyság Nagykövetsége támogatta.

Forrás