Már tárgyal a választás előtt 261 milliárddal kitömött Krausz-alapítvánnyal a kormány, drasztikusan kevesebb juthat nekik

Már elkezdte a tárgyalásokat a kormány Krausz Ferenccel az általa vezetett Élvonal Alapítvány jövőjéről, miután kiderült, hogy a tudományos tehetséggondozó a magyar tudományban elképesztőnek számító 261 milliárd forintos támogatásról kötött szerződést a választás előtt Hankó Balázs miniszterrel – írja a Magyar Hang.

Krausz alapítványa alig két hónappal az áprilisi választás előtt kapott igérvényt a fideszes kultuszminisztertől a hat év alatt folyosítandó állami támogatásra. Ennek nagyságrendje megegyezik azzal, amiből az MTA és a HUN-REN kutatóközpont gazdálkodhat, a felhasználásról azonban egy szűk körű kuratórium dönthet. A pénz a szerződés szerint kifejezetten a Fidesszel jó kapcsolatokat ápoló Nobel-díjas fizikus személyéhez van kötve.

Mint a Magyar Hang mostani cikkében írja, az alapítvány felügyelő bizottsági tagjának Krausz az MCC-t igazgató Szalay Zoltánt, a Mandiner főszerkesztőjét kérte fel, noha ő sokkal inkább a fideszes ideológiai és propagandaüzemben játszott szerepéről, nem pedig a tudományos munkásságáról ismert. A lap kérdésére, hogy mi indokolta a felkérést, és hogy Szalayn kívül kik kerültek még be az fb-be, az Élvonal Alapítvány nem válaszolt.

A Magyar Hang úgy tudja ugyanakkor, hogy az alapítvánnyal már tárgyalásokat folytat az új Tisza-kormány a még Hankó által aláírt támogatásról. Amikor annak összege nyilvánosságra került, Magyar Péter azt írta, hogy felmondják a 260 milliárd forint közpénzről szóló szerződést. Később Magyar ugyanakkor már azt mondta, hogy hajlandók tárgyalni Krausz Ferenccel, aki teljes átvilágítást kért tőle.

A Magyar Hang információi szerint a váltást az magyarázhatja, hogy a kormány igyekszik békés megoldást találni, „már csak azért is, mert a finanszírozási szerződés elméletben csak mindkét fél együttes egyetértésével bontható fel vagy módosítható”. Ők úgy tudják, hogy a tárgyalásokon Krausz Ferenc hajlandónak mutatkozott elfogadni, hogy drasztikusan kevesebb pénzből működjön – de valamilyen formában fennmaradhasson az Élvonal. Mivel a modellváltó egyetemek fenntartóihoz vagy az MCC-hez hasonlóan KEKVA-típusú alapítványról van szó, őket is érinti a Tisza benyújtott alaptörvény-módosítása. Ha ezt elfogadják, a KEKVA-k alapítói jogait a kormány magához vonja, és ezt követően akár meg is szüntetheti őket.


Forrás

Érdekességek

Negyedszer is kormányt alakíthat Janez Janša Szlovéniában

Mol-robbanás: megrázó részletek derültek ki a tiszaújvárosi tragédiáról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF358.77Ft
23 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 May 2026 13:20 UTC
Latest change: 23 May 2026 13:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.19Ft
23 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 May 2026 13:20 UTC
Latest change: 23 May 2026 13:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »