Már több mint 500 áldozata lehet az iráni tüntetéseknek, Trump azt állítja, „nagyon erős” katonai fellépést fontolgat

Nem csillapodik a rezsim ellen már december vége óta tartó, eredetileg a gazdasági válság és az elszállt infláció miatt kezdődött tiltakozáshullám Iránban. A nemzetközi hírügynökségek összefoglalóiból az derül ki, hogy a helyzet egyre súlyosabb a perzsa államban, ahol lassan négy napja lekapcsolták az internetet, így csak elszigetelten érkeznek nem megerősített hírek az eseményekről.

Az iráni tömegtüntetések halálos áldozatainak száma 544-re emelkedett az amerikai székhelyű Emberi Jogi Aktivisták Hírügynöksége (HRANA) vasárnap összegyűjtött adatai szerint, közülük csaknem ötszázan tüntetők, a többiek a biztonsági erők tagjai. A letartóztatott demonstrálók száma meghaladta a tízezret, miközben az ország mind a 31 tartományában, országszerte 186 város összesen 585 helyszínén tartottak újabb megmozdulásokat.

Egy másik emberi jogi megfigyelőszervezet, a norvégiai Iran Human Rights csoport vasárnap azt közölte, hogy legalább 192 tüntetőt öltek meg. Az áldozatok száma a különböző emberi jogi csoportok között változott, mivel az országban uralkodó internet-hozzáférési korlátozások miatt nehezen tudták elérni az embereket, de várhatóan mindegyiket a valósnál alacsonyabb szám, írja a Guardian. Az adatokat egyelőre senki nem tudta hitelesíteni, megerősíttetni.

A BBC arról ír, hogy körülbelül 180 halottas zsákot számoltak meg egy Teherán közelében lévő hullaháznál készült felvételeken. Több kórház dolgozói is arról tájékoztatták a BBC-t, hogy az elmúlt napokban elárasztották őket sebesült tüntetőkkel. A BBC Persian megerősítette, hogy péntek este hetven holttestet szállítottak egy kórházba Rasht városában, míg egy teheráni kórház egészségügyi dolgozója azt nyilatkozta: „Körülbelül 38 ember halt meg. Sokan közülük már a hordágyakra kerülésük után. Közvetlen lövéseket kaptak a fiatalok a fejükbe, szívükbe is”.

Az iráni állami vezetés egyelőre nem enyhül. Az ország főügyésze azt mondta, hogy mindenkit, aki tüntet, „Isten ellenségének” tekintenek, ami halálbüntetéssel büntetendő bűncselekmény. Khamenei ajatollah, az ország vezetője, a tüntetőket „vandálok csoportjának” nevezte, akik Trumpnak akarnak „tetszeni”. Vasárnap az ország háromnapos gyászt hirdetett az úgynevezett „mártírok miatt, akik az Egyesült Államok és Izrael elleni iráni nemzeti harcban haltak meg”.

Az amerikai elnök közben arról beszélt vasárnap, hogy a teheráni vezetés tárgyalásokat kezdeményezett vele, miután bejelentette, hogy „nagyon komoly” katonai fellépést fontolgat a rezsim ellen. „A hadsereg vizsgálja a helyzetet, és néhány nagyon komoly lehetőség is szóba került” – fogalmazott Trump, aki arra a kérdésre, hogy mi van, ha Irán esetleges megtorlással válaszolt, azt felelte: „ha ezt megteszik, olyan csapást mérünk, amilyet még soha”. Ezután beszélt arról, hogy tárgyalnak Teheránnal egy találkozó megszervezéséről, de ahhoz előbb az iráni vezetésnek előbb cselekednie kell, mivel a halálos áldozatok száma egyre nő és újabb tüntetőket tartóztattak le.


Forrás

Érdekességek

Democrats spy rare opening in rural America

Malajzia és Indonézia blokkolja Elon Musk Grokját a szexuálisan explicit deepfake-ek miatt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF386.07Ft
12 jan · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jan 2026 10:05 UTC
Latest change: 12 Jan 2026 10:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF330.48Ft
12 jan · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jan 2026 10:05 UTC
Latest change: 12 Jan 2026 10:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek