Matolcsy György egy lekes önajnározó videót tett közzé, amit az index szemlézett. Rajongva közli velünk, hogy a bőség kora érkezik és Ő több mint 4000 milliárd hasznot hozott a magyar gazdaságnak. Az MNB „kirablásának” történéseit követően a videót még mindig nem szürke hátterű szobából és nem szörke mintás ruhában forgatták le vele. Kényelmesen, dolgozószobájából osztja az észt.
Matolcsy most ismét arról beszél, hogy az egyik legnagyobb eredménye az volt, hogy 110 tonnára növelte Magyarország aranytartalékát. Az Index tudósítása szerint a volt jegybankelnök ezt ma is az elmúlt időszak egyik legnagyobb nemzeti teljesítményeként állítja be. Ez a mondat azonban csak addig hangzik jól, amíg senki nem teszi fel a legegyszerűbb kérdést: pontosan milyen aranyról beszélünk?
Persze erre a problémára nem most kellett volna rácsodálkozni. A hir8.com-on már 2025. június 14-én megjelent a Lehet mégsincs meg az ARANY? című írásom, vagyis a figyelmeztetés régen ott volt a nyilvánosságban. A kommunikált mennyiség és a ténylegesen, minden kétséget kizáróan rendelkezésre álló fizikai arany között nagyon nem biztos, hogy egyenlőségjel tehető. Rengeteg idő telt el, de a 110 tonna továbbra is úgy kerül a közbeszédbe, mintha az egész állomány egyetlen homogén, trezorban fekvő, azonnal hozzáférhető fizikai aranykészlet lenne.
Pedig az MNB legfrissebb, aktuális saját statisztikai jelentése világosan kimondja, hogy a monetáris arany kategóriája nemcsak tömbaranyat, hanem allokált és nem-allokált aranyszámlákat is tartalmaz.

Ez önmagában még nem csalás, hanem módszertan. Csakhogy a módszertani besorolás és a valós gazdasági tartalom nem ugyanaz. Attól, hogy valamit a statisztika a monetáris arany részeként mutat ki, még nem válik automatikusan azonos minőségű tartalékeszközzé a konkrét, számozott rudakban birtokolt fizikai arannyal. Ez a vita lényege. Az, hogy mit lehet egy táblázatba beírni, közel sem mutatja meg azt, hogy mi áll ténylegesen az ország rendelkezésére válsághelyzetben is.
Az IMF ezt teljesen egyértelműen fogalmazza meg. A nem allokált aranyszámla követelés a számlavezetővel szemben, miközben a fizikai arany feletti jog a szolgáltatónál marad, és a számlatulajdonosnak nincs joga konkrét rudakhoz. Magyarul: itt nem arról van szó, hogy az ország saját aranyrudait őrzik valahol, hanem arról, hogy valakivel szemben fennáll egy aranyra szóló igény. Ez statisztikailag bekerülhet a monetáris aranyba, de jogilag és kockázatilag más természetű eszköz.
Ugyanezt mondja ki az MNB saját oktatási anyaga is, méghozzá meglepő őszinteséggel. A nem-allokált aranyszámla az MNB leírása szerint követelést jelent a számlavezetővel szemben, és így hitelkockázata is van. Sőt! A tulajdonosnak folyamatosan nincs tényleges arany a birtokában, csak aranyra szóló követelése, és számolni kell a partnerkockázattal is. Az anyag azt is leírja, hogy fizikai arannyá ugyan konvertálható, de ez külön művelet, külön kérés, díj és idő kérdése. Ez pedig már önmagában cáfolja azt a politikai hangütést, amely a 110 tonnát úgy kezeli, mintha annak minden grammja ugyanazt a biztonságot testesítené meg.
A londoni aranypiac szakmai szervezete, az LBMA ugyanerre jut: nem allokált számla esetén a tulajdonosnak szerződéses követelése van, nem pedig meghatározott aranyrúdja, ezért hitelkitettsége áll fenn azzal az intézménnyel szemben, ahol a számlát vezetik. Allokált tartásnál ilyen kitettség nincs. Vagyis nem pusztán elméleti akadékoskodásról beszélünk, hanem egy nagyon is valós különbségről. Az egyik esetben aranyad van, a másikban valakinek az ígérete aranyról. A kettő nem ugyanaz.
Az igazán zavaró ezért nem az, hogy az MNB a nemzetközi módszertan szerint elszámolja a nem allokált tételt is. Az igazán zavaró az, hogy a nyilvánosság felé ebből leegyszerűsített diadaljelentés készül. A hivatalos kommunikáció 2024-ben azt hirdette, hogy az aranytartalék 94,5 tonnáról 110 tonnára emelkedett, most pedig Matolcsy újra ugyanezt a számot emeli piedesztálra. Csakhogy, ha a 110 tonna egy része nem közvetlenül birtokolt fizikai arany. Ehelyett nem allokált számlakövetelés, akkor a mondat ugyan lehet statisztikailag helyes, de tartalmilag mégis félrevezető. A közvélemény ugyanis nem módszertani kategóriákat hall. Azt érti: “megvan az arany”. Holott a pontosabb mondat ez lenne, hogy: kimutatnak 110 tonna monetáris aranyat, de ennek egy része nem azonos a közvetlenül birtokolt fizikai arannyal. Ez pedig már nem ugyanaz az állítás.
És itt érkezünk el a lényeghez. A tartalék nem szinpadi kellék, nem kommunikációs kellék és nem politikai totem. A tartalék lényege az, hogy szükség esetén az ország biztonságát szolgálja, van felette ellenőrzés, gyorsan mozgósítható, és ne függjön indokolatlanul más szereplők fizetőképességétől vagy jóindulatától. Maga az IMF is úgy írja le a tartalékeszközt, mint olyat, amely a monetáris hatóság rendelkezésére áll és ellenőrzése alatt van. Innen nézve teljesen jogos a kérdés: mennyit ér a 110 tonnás sikerkommunikáció, ha annak egy része valójában nem aranyrúd, hanem követelés?
Korábban többször foglalkoztam a kérdéssel. Az országgyűlés is. Ekkor Kósa Lajos és az MNB be is mutatta az aranytartalékot. Akkor is ment a csúsztatás. a képviselő urak pedig megitták a koktélt. Magyarország jelenleg különleges bel- és külpolitikai helyzetben van, ami ugyan nem hasonlítható egy dél-amerikai országhoz (nem mindenben), de Venezuela példája korábban már rávilágított arra, hogy nem ugyanazt jelenti birtoklni, vagy számlavezetőtől követelni egy aranytartalékot.
A leköszönő hatalom továbbra is elmossa a különbséget arany és aranyra szóló követelés között. Márpedig ahol ezt a különbséget elmossák, ott nem a valóságot magyarázzák, hanem a narratívát építik. És a narratíva itt megint ugyanaz: nagy számot kell mondani, nagy sikert kell hirdetni, a részletek pedig majd elvesznek a háttérben. Csakhogy a részletek éppen itt a lényeg. Mert egy ország tartalékánál nem mindegy, hogy mi van a trezorban, és mi van csak a könyvekben.








