Megosztja a lengyeleket, hogy Orbánék védőernyőt tartanak a megvádolt politikusaik fölé

A varsói politika és sajtó mintha beárazta volna a Ziobro-ügyet

– mondta Zeöld Zsombor Lengyelország-szakértő a 24.hu-nak annak kapcsán, hogy politikai menedékjogot kapott az Orbán-kabinettől Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter. Reakcióik alapján a lengyelek igazán már meg sem lepődtek azon, hogy Magyarország menedéket nyújt egy olyan politikusuknak, akit otthonában megvádoltak a hatóságok.

Amikor először fordult elő ilyen, és Marcin Romanowski – Ziobro helyettese az igazságügyi tárcánál – kapott menedékjogot, akkor nemzetközi botrány lett az ügyből.

A Magyarországon bujkáló Ziobrót sikkasztással gyanúsítják Lengyelországban, az általa irányított bűnszervezet a gyanú szerint több mint 150 millió zlotyit (14 milliárd forintot) nyúlhatott le az áldozatsegítésre és bűnmegelőzésre létrehozott Igazságosság Alapból. Az alaphoz kapcsolódó ügyekben próbálták felelősségre vonni korábban Romanowskit is, aki ma már a magyar Alapjogokért Központ munkatársa.

Romanowski most a „zöld dzsiháddal” és a „woke-fenyegetésel” száll szembe

Az Alapjogokért Központ honlapja szerint a Magyar-Lengyel Szabadság Intézete, amelyet Romanowski vezet, „a jog- és politikai rendszer alapját képező állandó értékeket kutatja, melyek korokon és politikai rendszereken átívelően összekötik országainkat”. Ilyen érték szerintük „a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság, és az ezeket keretbe foglaló keresztény kultúra nemzetmegtartó szerepe.” Ezeknek a „virágoztatása és védelme különösképpen fontos az olyan mai fenyegetések árnyékában, mint az állami szuverenitás és nemzeti identitás ellenében zajló föderalizáció, a woke ideológia, a zöld dzsihád vagy éppen az illegális migráció.” A „zöld dzsihád” fogalmát Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója így határozta meg: „az EU veszélyezteti a magyar rezsicsökkentést”.

A lengyelek most inkább a belpolitika szintjén kezelik az ügyet – magyarázza Zeöld Zsombor, azaz elsősorban a volt igazságügyi miniszter viselt dolgaival foglalkoznak, és nem azzal, hogy Magyarország mit csinált. Úgy tűnik, hogy sem a centrista Tusk-kormánynak, sem a legnagyobb ellenzéki pártnak, a jobboldali Jog és Igazságosságnak (PiS) nem érdeke jelenleg, hogy az ügyből a magyar szálat emeljék ki – tette hozzá a szakértő.

Bekérették a varsói magyar nagykövetet

Ennek ellenére múlt pénteken Maciej Wewiór, a lengyel külügyi tárca szóvivője közölte: a magyar nagykövetet bekérették a minisztériumba.

The post Megosztja a lengyeleket, hogy Orbánék védőernyőt tartanak a megvádolt politikusaik fölé first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Trump nem Venezuela olaját akarja, hanem hogy ne legyen valaki másé

Csigákat akart megnézni, de beesett a medencébe, kétszer kellett újraéleszteni a kislányt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF386.15Ft
14 jan · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jan 2026 08:05 UTC
Latest change: 14 Jan 2026 08:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.56Ft
14 jan · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Jan 2026 08:05 UTC
Latest change: 14 Jan 2026 08:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek