Négy új holdmissziót jelentett be a NASA

Három magáncéget választott ki a NASA arra, hogy 2028 végén rakományokat szállítsanak a Holdra. Az űrügynökség közleménye szerint a vállalatokat összesen négy küldetés teljesítésével bízták meg, mindegyik a holdbázis felépítését fogja szolgálni.

Az Astrobotic vállalat 297,9 millió dollárt (mintegy 93 milliárd forint) nyert el misszió végrehajtására, a Firefly Aerospace és az Intuitive Machines pedig egy-egy küldetést fog teljesíteni 144,2 millió dolláros (körülbelül 45 milliárd forint), illetve 148,3 millió dolláros (több mint 46 milliárd forint) összegért cserébe.

Korábban mindhárom cég küldött már eszközt a Hold felé. A Firefly Aerospace Blue Ghost (Kék Szellem) nevű leszállóegysége 2025 márciusában landolt az égitest felszínén, az Intuitive Machines Odysseusa pedig 2024 februárjában. Utóbbi vállalat 2025 márciusában másodjára is megpróbálkozott a feladattal, ekkor azonban Athena nevű egysége felborult leszállás közben. Az Astrobotic Peregrine nevű eszköze viszont a Holdig sem jutott el, 2024 januárjában visszazuhant a Föld légkörébe, ahol porrá égett.

A cégek most új esélyt kapnak a bizonyításra. Mindegyik küldetéssel olyan műszereket fognak az égitestre juttatni, amelyekkel a NASA megvizsgálhatja a holdi port, megkönnyítheti a jövőbeni eszközök landolását, valamint jobban megértheti, hogy milyen típusú és erősségű sugárzás éri a Hold felszínét. Ezek közé tartozik a SCALPSS nevű kamerarendszer, amelynek feladata, hogy tanulmányozza, miként hatnak a landoló eszközök hajtóművei az égitest felszínére. Valamint az LRA mérőműszer, amely a visszaverődő lézerfény segítségével segíti a keringő űreszközöket a pontosabb helymeghatározásban. Ezek mind azt segítik, hogy felmerjék a holdra szállások, illetve a tartós holdi tartózkodás potenciális veszélyeit.

Elkezdődött a holdbázis építésének első fázisa

Amint a 24.hu korábban beszámolt róla, a NASA már 2026-ban útnak akarja indítani a holdbázis építését megalapozó missziókat. A sorban első A Moon Base–1 legkorábban 2026 őszén startolhat el, és a Blue Origin űrvállalat Blue Moon nevű leszállóegységét használja majd.  A leszállóegység a tervek szerint a Shackleton kráter mellett fog landolni, és csakugyan a SCALPSS kamerarendszert, valamint az LRA lézeres mérőeszközt szállítja majd.

A Moon Base–2 szintén még idén megvalósulhat, és mintegy 500 kilogrammnyi rakományt szállíthat a Holdra. Ez a küldetés az Astrobotic Griffin nevű leszállóegységét használná, amelynek része egy FLIP névre keresztelt holdjáró is. Ezzel az eszközzel alapoznák meg a jövőbeni holdi járművek működését. A Moon Base–3 céldátuma pedig 2026 végére tehető, és az Intuitive Machines Nova-C Trinity leszállóegységét alkamazza majd. Olyan eszközöket fog szállítani az égitestre, amelyek egyebek mellett a holdi felszínt és mágneses mezőket tanulmányozzák.

NASA A NASA holdautóinak látványterve.

A NASA azt ígére, még idén több mint egy tucat további Moon Base-küldetést jelentenek be. Az űrügynökség továbbá közölte, hogy 2028-ra képesek lesznek olyan járműveket juttatni az égitestre, amelyek űrhajósok és rakományok szállítására is alkalmasak. Ez nagyon fontos lépés a tartós holdi jelenlét kiépítése felé. A tervezett járművek között szerepel az Astrolab vállalat CLV–1 nevű eszköze, amely mintegy 900 kilogrammot nyom, és síkterepen csaknem 10 kilométer/órás sebességet tud elérni, valamint a Lunar Outpost cég Pegasus holdautója, amely könnyeb, gyorsabb, és önvezető, távirányítású, illetve manuális üzemmódokra is képes.

Szintén 2028-ra tervezik a MoonFall nevű misszió indítását, amely négy drónt juttatna a Holdra. Ezek feladata az lesz, hogy feltérképezzék az égitest felszínét, és alkalmas leszállóhelyeket keressenek az Artemis-program űrhajósai számára. A drónokat a Firefly Aerospace eszköze szállítja majd a Holdhoz, de a felszínre önállóan jutnak le, az égitest déli pólusánál fognak landolni.

Állandó lesz az emberi jelenlét a Holdon

A NASA korábbi közlése szerint három fázisban tervezik megépíteni a holdbázist, jelenleg az elsőnél tartunk:

  1. fázis: Különböző missziók alkalmával holdjárókat, valamint energiatermelésre, kommunikációra, navigációra és tudományos munkákra használható eszközöket juttatnak a Holdra.
  2. fázis: Félig lakható infrastruktúrát hoznak létre az égitest felszínén, amibe egy zárt terű holdautó is beletartozik. Ennek köszönhetően az asztronauták már képesek lesznek érdemben a Holdon dolgozni.
  3. fázis: Végül tartós holdbázist alakítanak ki, többfunkciós lakóhelyekkel, holdautókkal.

Az első fázis az elképzelések szerint 2029-ig tarthat, ekkor kezdődik a második fázis, a harmadik pedig 2032-ben veheti kezdetét.

NASA / Edmy S. Cruz Reyes

A holdbázis projektjéhez szorosan kapcsolódik az Artemis-program, amelynek fő célja, hogy újra embereket juttasson a Holdra. Az ezt megalapozó Artemis–3 küldetést a NASA 2027-re tervezi, az első emberes holdra szállást teljesítő Artemis–4 pedig 2028-ban startolhat el. Sajtóértesülések szerint utóbbi időpont meglehetősen optimista, ugyanis könnyen lehet, hogy nem készülnek el időben a NASA holdra szálláshoz szükséges űrruhái. Az Artemis–5-tel kezdődően rendszeresen szeretnének űrhajósokat juttatni az égitestre, legalább félévente egyszer.

Kapcsolódó
Donald Trump és Hszi Csin-ping a Hold előtt.
A következő években dőlhet el, kié lesz a hatalom a Holdon

Az Artemis–2 elindításával új fázisba lépett az űrverseny, a hivatalos kommunikáció szerint az emberiség néhány évre van attól, hogy elkezdjen tartós jelenlétet kiépíteni az égitest felszínén. Egyelőre viszont nem világos, melyik lesz az első holdlakó nemzet, és hogy lesz-e egyáltalán második vagy a győztes mindent visz.

The post Négy új holdmissziót jelentett be a NASA first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Hárman meghaltak a mexikói válogatott vébé-továbbjutását ünneplő tömegben

Kigyulladt egy tízemeletes épület Antwerpenben, legkevesebb öten meghaltak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.69Ft
01 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 Jul 2026 19:05 UTC
Latest change: 01 Jul 2026 18:55 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF312.61Ft
01 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 Jul 2026 19:05 UTC
Latest change: 01 Jul 2026 18:55 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »