Nyolc nappal a földrengés után élve mentettek ki egy férfit a romok alól Venezuelában – videó

Csütörtökön sikerült kimenteni a romok közül a 44 éves Hernán Alberto Gil Florest a venezuelai Catia La Mar városában, ahol 8 nappal ezelőtt a földrengések következtében összeomlott egy bevásárlóközpont parkolója. A férfi mintegy kilenc méter mélyen rekedt a törmelék alatt – írja a CNN.

A chilei tűzoltóság tájékoztatása szerint a férfi a kimentés után jó állapotban volt, és azonnal kórházba szállították. A mentőakció összesen 70 órán át tartott, és több ország szakemberei vettek részt benne.

A feleség halottnak hitte

Gil Flores biztonsági őrként dolgozott a bevásárlóközpontban. A mentők először szerdán tudták kamerával azonosítani a helyzetét: felvételeken látszott, ahogy egy szűk résen keresztül integet a kezével a vastag betonrétegek alatt. A szakemberek ezután folyamatos kapcsolatot tartottak vele, vizet, élelmet és gyógyszereket juttattak le hozzá tömlők és fecskendők segítségével.

A férfi felesége, Gusbimar Gonzales elmondta, hogy napokig azt hitte, férje meghalt a katasztrófában. Miután azonban kiderült, hogy életben van, újra reménykedni kezdett. Hozzátette: gyermekeik már otthon várják a hazatérését.

Óriási munka zajlott

A mentést rendkívül bonyolulttá tette, hogy az épület továbbra is instabil volt, és a mentőalakulatoknak folyamatos omlásveszéllyel kellett számolniuk. A szakemberek szerint ilyen hosszú idő után rendkívül ritka, hogy valakit élve találjanak meg. A földrengések utáni úgynevezett „aranyidőszak” általában az első 72 óra, ezt követően a túlélés esélyei drasztikusan csökkennek.

A mentőegységek vasárnap kaptak jelzést arról, hogy valaki még életben lehet a Galerías Playa Grande bevásárlóközpont romjai alatt. A túlélő jelenlétét radarral és hangérzékelő berendezésekkel erősítették meg. Az ezt követő három napban nemzetközi csapatok dolgoztak azon, hogy biztonságos utat alakítsanak ki a férfihoz, aki a beszámolók szerint szavaival biztatta a mentőket.

Már most nagyon magas a halálos áldozatok hivatalos száma

A venezuelai hatóságok legfrissebb adatai szerint a földrengések halálos áldozatainak száma már meghaladja a 2200-at, de a tényleges szám ennél jóval magasabb lehet. La Guaira a legsúlyosabban érintett térségek közé tartozik, ahol a mentési munkálatok továbbra is folynak. Egy helyi igazságügyi szakértő szerint az egyik ideiglenes halottasházban naponta mintegy 400 holttestet dolgoznak fel.

Arról, hogy milyen volt átélni a földrengéseket, egy Venezuelában élő magyar férfi beszélt lapunknak.  És ahogy arról szintén beszámoltunk, több nap után élve mentettek ki a romok közül két kisfiút, egy apát a fiával együtt, valamint egy kismamát a 18 napos kisfiával.

The post Nyolc nappal a földrengés után élve mentettek ki egy férfit a romok alól Venezuelában – videó first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Egy pár felmászott az Empire State Buildingre, eljegyezték egymást, majd letartóztatták őket

„Tiszás sáskajárásról” beszél a Fidesz a közmédiával kapcsolatban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF354.25Ft
03 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Jul 2026 23:15 UTC
Latest change: 02 Jul 2026 23:06 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.96Ft
03 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Jul 2026 23:15 UTC
Latest change: 02 Jul 2026 23:06 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »