Pontosan azonosíthatták a Tejútrendszer határát a csillagászok

A Tejútrendszer peremét rendkívül nehéz meghatározni, ugyanis a galaxis összetétele egyre ritkábbá válik a középpontjától kifelé haladva, így a határ definícióját is nehéz körvonalazni. Az Astronomy & Astrophysics folyóiratban megjelent új tanulmányban azonban a kutatók határozottan azt állítják, hogy a Tejútrendszer széle a közepétől 11,28 és 12,15 kiloparszek (vagyis körülbelül 40 000 fényév) között található. A Máltai Egyetem kutatói a galaxis peremét a csillagkeletkezési határban állapították meg, amihez 100 000 óriáscsillag korát elemezték korábbi felmérések alapján. A csillagászok megállapították, hogy a Tejútrendszerben a csillagok kora és a galaxis középpontjától mért távolságuk U alakú összefüggést mutat.

A kutatók szerint ennek a jelenségnek több oka is lehet: egyrészt a galaxis középpontjában lévő fekete lyuk közelében nagyobb koncentrációban található gáz és por, ami a nagyobb arányú csillagképződést és az idősebb csillagok jelenlétét is eredményezi, így a Tejútrendszer külső határa felé haladva egyre fiatalabb csillagok találhatók. Ugyanakkor az alacsonyabb mértékű por és gáz koncentráció miatt a periféria régióiban ez a tendencia megfordul, és a peremrészen jóval lassabban fejlődnek ki új csillagok.

Az új tanulmány azt találta, hogy a csillagkeletkezést, és a Tejútrendszer határának alakulását olyan tényezők alakítják, mint a galaxis központi részéhez kapcsolódó rezonanciák, a Tejútrendszer síkjának torzulása és a ritkuló gáz jelenléte. A kutatás jelentősége, hogy ezeknek a tényezőknek a felfedezésével egyértelműbben meg lehet határozni a Tejútrendszer aktív és termékeny korszakát, illetve a kieső, nyugodtabb vidékeket.


Forrás

Érdekességek

Perczel András: „Egy teljes, fiatal kutatói korosztálynak ma csak korlátozott lehetőségei vannak”

Trump most azzal fenyegetőzik, hogy csökkenti a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.99Ft
01 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 07:10 UTC
Latest change: 01 May 2026 07:02 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.08Ft
01 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 07:10 UTC
Latest change: 01 May 2026 07:02 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »