Részegen jelentett bombát a dombóvári vonaton, akár három évet is kaphat

Egy 42 éves sásdi férfi miatt állt le egy órára a vasúti közlekedés a Dombóvár-Komló vonalon szeptember 20-án. Az ittas betelefonáló azt állította, bomba van a Komlóról érkező vonaton, írta a Baranya Vármegyei Hírportál.

A fenyegetés miatt a vasútállomást kiürítették, a környék vasúti közlekedését pedig leállították. A művelet során nagyjából 250 ember biztonságáról kellett rövid idő alatt gondoskodni. Összesen ennyien tartózkodtak a váróteremben, illetve a szerelvényen.

A nyomozók rövid idő alatt azonosították a betelefonálót, aki kihallgatásán beismerte: ő hívta a MÁV telefonos ügyfélszolgálatát. Elmondása szerint ittas állapotban volt, és nem gondolta komolyan a fenyegetést. Arra pedig végképp nem számított, hogy hívása miatt közel egy órára megállhat a vasúti közlekedés.

A tréfának szánt fenyegetés azonban könnyen három évig terjedő szabadságvesztéssel járhat. A férfit ugyanis közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarásával gyanúsítják.

A nemrég újranyitott Komló-Dombóvár vasúti vonalon mi is utaztunk a nyáron, hogy megnézzük, hogy működik a Vitézy Dávid által megnyitott vasútvonal és mit szólnak hozzá a helyiek. Erről készült riportunk itt olvasható.

The post Részegen jelentett bombát a dombóvári vonaton, akár három évet is kaphat first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Fradiváros-ügy: elrendelték az utóellenőrzést

Kötelező korellenőrzés, és 13 évig semmi TikTok vagy Instagram – az EU bekeményít a gyerekvédelemben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.26Ft
26 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Sep 2026 23:20 UTC
Latest change: 25 Sep 2026 23:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.58Ft
26 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Sep 2026 23:20 UTC
Latest change: 25 Sep 2026 23:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »