Semjén Zsolt beperelte Tordai Bencét a Zsolti bácsizás miatt

Semjén Zsolt korábbi miniszterelnök beperelte Tordai Bence volt parlamenti képviselőt egy korábbi, egymillió embert elérő posztja miatt, amiről maga Tordai számolt be. Tordainak hétfőn reggel kell megjelennie a bíróság előtt, amiért a kereszténydemokrata politikust a rejtélyes pedofil bűnöző,„Zsolti bácsival” hozta összefüggésbe.

Tordait rágalmazással vádolja Semjén, korábban az ügyészség képviselte a vádat, ám májusban, vélhetően a kormányváltás hatására elálltak ettől, így magánvádas eljárásban folyik az eljárás.

Nem Tordai az egyetlen vádlott: a Magyar Hang szerint Szabó Tímea párbeszédes politikus, Kiss László óbudai polgármester, Arató Gergely volt DK-s képviselő, aki megkérdezte a parlamentben, hogy ki az a Zsolti bácsi, amit Semjén emlékezetes kifakadása követett, valamint Somogyi András humorista és Erdei Sándor Zsolt miskolci politikus is a vádlottak között van. Somogyi jelezte, hogy Semjén két év fogházat kért rá.

Vicces, hogy előbb állok a bíróság elé, mint Zsolti bácsi és a ped0fil haverjai

– reagált a humorista a hétfői bíróság előtti fellépésére.

Kapcsolódó
Belzebub-vád, Zsolti bácsi, pedofília – mit tudni a Szőlő utcai botrányról?

Súlyos vádak és sejtetések fogalmazódnak meg azóta, hogy letartóztatták a javítóintézet vezetőjét, a területi gyermekvédelem korábbi vezetője pedig politikusok érintettségéről beszélt. Összeszedtük, mit lehet tudni az ügyben.

The post Semjén Zsolt beperelte Tordai Bencét a Zsolti bácsizás miatt first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Irán: tucatnyi külföldi vezető érkezik Hamenei temetésére, a nyugati országok nem küldtek senkit

Tehervonat ütközött autóval, pótlóbuszos átszállás jön a Miskolc-Ózd vasútvonalon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.34Ft
04 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Jul 2026 22:20 UTC
Latest change: 03 Jul 2026 22:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.89Ft
04 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Jul 2026 22:20 UTC
Latest change: 03 Jul 2026 22:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »