Sulyok Tamás nem tartja jogállaminak, hogy alkotmánymódosítással váltják le

Miután Magyar Péter szombaton benyújtotta az Alaptörvény 17. módosítását, amiben többek között az is szerepel, hogy a módosítás hatálybalépésének másnapján a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik. Az ehhez fűzött indoklás szerint „a választópolgárok rendkívüli felhatalmazást adtak arra, hogy az Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom helyreállítsa az alkotmányos demokráciát, és olyan közjogi helyzetet teremtsen, hogy az alkotmányozás átmeneti időszakában a köztársasági elnök betölthesse az alkotmányos funkcióit, képviselje a nemzet egységét, és őrködni tudjon az államszervezet demokratikus működése fele”. Majd a parlament az új alkotmány hatálybalépéséig tartó időszakra, de legfeljebb öt évre választja meg az új köztársasági elnököt.

Erről Sulyok Tamás jelenlegi köztársasági elnök a lengyel Do Rzeczy hetilapnak azt mondta, hogy semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az Alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása – jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban. „Nincs okom a lemondásra, és a miniszterelnök eddig nem talált közjogi indokot az eltávolításomra” – tette hozzá Sulyok.

Sulyok Tamás kifogásolta, hogy a köztársasági elnök esetében az alkotmánymódosítási javaslat csupán egy mondattal intézi el a hivatalból való eltávolítás kérdését, és mivel a szöveg a „jelenlegi köztársasági elnökre”, nem pedig általában az elnöki tisztségre vonatkozik, szerinte nem értelmezhető másként, mint „egy konkrét személyre szabott jogszabályként, amit semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni”.

A Magyar Helsinki Bizottság értékelése szerint mindez valóban személyre szabott jogalkotási intézkedésnek tekinthető, hiszen előre pontosan tudható, hogy kire milyen joghatást vált ki. Ugyanakkor a jogvédő szervezet szerint ez a megoldás kivételesen, a jogállami helyreállítás célját szem előtt tartva megengedhető, mert nem áll rendelkezésre más, kevésbé korlátozó eszköz. Ráadásul összhangban van a Velencei Bizottság által alkalmazott sztenderdekkel. A Magyar Helsinki Bizottság szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök többször és súlyosan elmulasztotta alkotmányos kötelezettségeinek teljesítését, így a szervezet szerint elmozdítása indokolható a jogállamiság helyreállításának szükségességével, azonban hiányolják a kormány megfelelő indoklását.

Javasolták, hogy az indoklásban rögzítse a kormány a bizalomvesztés okait, valamint azt, hogy milyen tevékenységekkel, illetve mulasztásokkal sértette meg az államfő az Alaptörvényben rögzített alkotmányos kötelezettségeit, és hogy mindez miért teszi elengedhetetlenül szükségessé az elmozdítását.


Forrás

Érdekességek

New York girds for a weekend of Taylor Swift, salutes and soccer

25 millió követőt szedett össze a vébé kezdete óta a Zöld-foki szigetek heroikus kapusa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.23Ft
05 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Jul 2026 17:25 UTC
Latest change: 05 Jul 2026 17:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.84Ft
05 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Jul 2026 17:25 UTC
Latest change: 05 Jul 2026 17:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »