„Sziasztok, magyarok! Európa-bajnok lettem!” – Érdi Mária a teljes világelitet maga mögé utasította

A világbajnok magyar sportoló a közösségi oldalán elmondta, hogy trükkös napjuk volt pénteken, nem tudták, hogy hány futamra kerül sor, végül hármat bonyolítottak le.

Az elsőt megnyerte Érdi, majd a másodikban saját bevallása szerint hozott néhány rossz döntést, így 26. lett, de ezt az eredményét kiejthette.

Sziasztok, magyarok! Európa-bajnok lettem!

A párizsi olimpia óta nagyon-nagyon mélyponton voltam, és amikor eldöntöttem, hogy vissza szeretnék térni ebből a sérülésből, akkor ez volt az a pillanat, amiért dolgoztam minden nap a gyógytornászommal. Nem sok ember mondhatja Magyarországról vitorlázásban Európa-bajnoknak magát, úgyhogy nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki hozzásegített ahhoz, hogy ide vissza tudjak érni. Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan, közösen egy ilyen eredményt el tudtunk hozni” – mondta.



Hatalmas büszkeség a Magyar Vitorlás Szövetség és a teljes magyar vitorlás társadalom számára Érdi Mári újabb kontinensbajnoki címe

– mondta Gellér László, a szövetség elnöke.

„Rendkívüli teljesítmény és igazi nemzeti siker, hogy egy kis, tenger nélküli ország vitorlázója újra ott van Európa és a világelit legszűkebb csúcsán. Ez a diadal egyértelműen megmutatja: tudatos, komoly szakmai munka zajlik a háttérben. Mári személyében egy hihetetlenül elszánt, kitartó és páratlanul tehetséges sportolót tisztelhetünk, akinek a felkészülését egy professzionális, jól strukturált szakmai csapat támogatja. Ez a stabil háttér és a versenyzői alázat hozta meg a gyümölcsét Kastelában.”

Vadnai Jonatán az összetett 9. helyen végzett

A férfiak olimpiai ILCA 7-es hajóosztályában, ahol hatalmas, 182 fős mezőny versengett, az olimpiai és világbajnoki negyedik helyezett Vadnai Jonatán a selejtezők során szerzett 6. és 10. helyével magabiztosan jutott be a legjobbak közé.

A döntő futamok alatt kiegyensúlyozott teljesítménnyel, többek között egy 12. és egy 6. pozíciót begyűjtve az összetett 9. helyen végzett az európai rangsorban és az abszolút kategóriában is 11. lett.

A női mezőnyben egy fiatal magyar tehetség is értékes nemzetközi tapasztalatokat szerzett: élete első felnőtt világversenyén szerepelt a még U23-as Lackó Sára, aki a 125 fős mezőnyben az Ezüst-csoportba kvalifikálta magát, amelyben a 60 vitorlázó között végül a 25. helyet szerezte meg.

The post „Sziasztok, magyarok! Európa-bajnok lettem!” – Érdi Mária a teljes világelitet maga mögé utasította first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Lemondott Trump hírszerzési igazgatója

Kósa Lajos visszalépett, új elnöke lett a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF358.84Ft
23 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 May 2026 11:20 UTC
Latest change: 23 May 2026 11:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.29Ft
23 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 May 2026 11:20 UTC
Latest change: 23 May 2026 11:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »