Szívrohamban halt meg a gyilkos, miközben áldozata holttestét próbálta elrejteni

Egy földút közepén álló, elhagyatott autóról tett bejelentést a rendőrségen egy járókelő június 10-én Alabamában. A motorja még járt, a sofőrülés mellett ajtó nyitva állt, ám a tulajdonos nem volt sehol.  A nem sokkal később helyszínre érkező rendőrök egy nő és egy férfi egymás mellett fekvő holttestét találták meg egy közeli erdőben – írja az AL.com című helyi hírportál.

Miután a holttesteket elszállították, a nyomozók megállapították a személyazonosságukat. A nő: Jessica Folds, 47 éves volt és az alabamai Lanettben lakott. A férfi Daniel Robbins, 44 éves volt és a georgiai Maconban lakott. Az orvosszakértői vizsgálat azt állapította meg, hogy a nő halálát fojtogatás, míg a férfiét szívroham okozta.

A nyomozók arra jutottak, hogy Daniel Robbins meggyilkolta Jessica Foldsot, majd miközben megpróbált az erdőben megszabadulni a nő holttestétől, szívrohamot kapott és meghalt.

Mike Segrest körzeti ügyész azt mondja, a testek állapotából és abból kiindulva, hogy Robbins autójának még járt a motorja, arra lehet következtetni, hogy az események a holttestek felfedezését megelőző éjjel zajlottak le. Az ügyben még folyik a nyomozás.

Jessica Foldsnak három, már felnőtt fia van. Több helyen is dolgozott, ismerősei melegszívű, mindig derűs, segítőkész emberként írták le.

Daniel Robbins egy lány édesapja volt. Igazi vidéki fiúként ismerték, aki imádott a természetben lenni, horgászni, vadászni. Szakmája szerint hegesztő volt, de mezőgazdasági munkákkal és járművek szerelésével is szívesen foglalkozott.

The post Szívrohamban halt meg a gyilkos, miközben áldozata holttestét próbálta elrejteni first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Azt hitte, vége az őrült, pusztító időjárásnak? Az El Nino további meglepetéseket tartogat számunkra is

Szenvedő címvédő, ünneplő Egyiptom, rábólintó Klopp – ez történt a világbajnokság 23. napján

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.35Ft
04 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Jul 2026 14:20 UTC
Latest change: 04 Jul 2026 14:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.87Ft
04 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Jul 2026 14:20 UTC
Latest change: 04 Jul 2026 14:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »