Szocialista szentségtörés volt a Kádár-kor egyik legmenőbb márkája

„A születésének már az alapötlete is a szocializmusban szentségtörőnek számító kapitalista szemlélet jegyében fogant” – mondja Mayer Kitti, a Kádár-kor egyik legkülönlegesebb márkájáról, a Fabulonról. A szocializmusban nemcsak a profit hajszolása mondott ellent az uralkodó ideológiának. Az egyenlőség jegyében uniformizáló szocialista erkölcs szerint a szépség természetes adottság, ezért nem lehet érdem, így kár az ápolásával is foglalkozni.

Az égető valutahiány azonban nem egy esetben írta felül az ideológiát. (Így történt, hogy a szocialista Magyarország 1985-ben szépségversenyt rendezett, melynek győztese, Molnár Csilla kilenc hónappal a megkoronázása után, 17 évesen öngyilkosságot követett el. Történetét kétrészes cikksorozatban meséltük el.) A Fabulon üstökösszerűen felívelő pályája azonban még ennél is korábban, 1971-ben kezdődött. Az 55. évfordulóra A bőre őre. A Fabulontól a kortárs szépségápolásig címmel július 10-ig látogatható designkiállítás nyílt a józsefvárosi Editoryban. Gollobb Lilla, Vikárius Réka, Viski Noémi és Mayer Kitti kurátorok közül utóbbi kettővel másfél évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára, amikor a szocialista évtizedek egyik legikonikusabb mindennapos használati tárgyát, a zacskóstejtartót állították piedesztálra.

Most azt szeretnék megmutatni, hogy milyen változások történtek a szépségápolási szokások, termékek, tárgyak, üzletek és a reklámkommunikáció terén az elmúlt több mint fél évszázad során, és hogy miért éppen a Fabulon, a Kőbányai Gyógyszerárugyár (korábban és később Richter Gedeon) 1971-ben üstökösként feltűnő egykori almárkája vált a tudatos szépségápolás, a nyugati marketing gyakorlatok és a kiforrott designszemléletű csomagolástervezés hazai zászlóvivőjévé.

Varga Jennifer / 24.hu

The post Szocialista szentségtörés volt a Kádár-kor egyik legmenőbb márkája first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Derrick milliók kedvenc nyomozója volt – Ön mennyire emlékszik még a legendás sorozatra?

A kínaiak jobban szeretnek és tudnak improvizálni, mint mi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.84Ft
01 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 Jul 2026 11:05 UTC
Latest change: 01 Jul 2026 10:55 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF312.15Ft
01 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 Jul 2026 11:05 UTC
Latest change: 01 Jul 2026 10:55 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »