Tabuk Nélküli Mese A Szülésről, Születésről

A fenti képen Formanek Zsuzsanna perinatális pszichológus és Nattán-Angeli Nóra író láthatók, akiknek közös könyve, a Születésmese elismerő oklevelet kapott a HUBBY-tól. Ez a társaság szervezi az Év Gyerekkönyve Díjat, mi pedig a Könyvfesztivál hetében minden nap részleteket közlünk az elismerésben részeltetett kötetekből.

A bennem növekvő világ vállalása nem kicsi: a születésről tabuk nélkül beszélni kisgyerekeknek, ráadásul a születendő baba szemszögéből felelevenítve a történéseket. Képeket és egy részletet mutatunk belőle alant.

Kicsi baba vagyok, kicsi a kezem, a lábam, a hasam. Kicsi a fejemen a fülem, az orrom, a szám. Pedig az úgy volt, hogy még ennél is kisebb voltam. Kisebb, mint egy babszem, kisebb, mint egy rizsszem, kisebb, mint egy mákszem. Akkora, mint egy kicsi mag, vagy mint egy távolban pislákoló, csöpp kis fény. Olyan kicsi láng, amit körbefonsz a kezeiddel, hogy ne aludjon el.

Pont így védelmezett engem az anyukám hasa, ahol növekedtem. Anyukám hasában minden meleg volt, és puha és jólesően sötét. Itt lebegtem egy tiszta vizű tóban. S ahogy a tó éltető vízében ringatóztam, nőtt fejem, kezem, lábam. Lett fülem, szemem, szám, és mindenem, ami még kell. Az ujjaimat a számba vettem. Már nem is kicsi mag voltam, akkorára nőttem, mint egy eper. Egy tündérrózsa virágzott mellettem, és táplált engem. Sokszor végigtapogattam hosszú, rugalmas szárát, puha, nagy fejét. És közben a tó egyre csak ringatott és simogatott.

Eleinte még nem a fülemmel hallottam, hanem a bőrömön keresztül éreztem a hangokat. Az egész testemmel éreztem anyu szívdobbanását, ereinek lüktetését, légzésének ritmusát. Ez mind megnyugtató volt, akárcsak egy ismerős dallam. Amikor már a fülemmel kezdtem hallani, hallottam anyu hangját is, és azután másokét is. Apuét is megismertem, amikor közel hajolt, és beszélt hozzám. Anyu lágy érintéseit ismertem a legjobban. Ismertem apu kezét, mert erős volt, és hosszan elidőzött rajtam. Ismertem a bátyám csiklandozásait. Felismertem nagyi és papa óvatos, rövid mozdulatait. De nem csak ők kopogtattak be hozzám! Máskor én hívogattam őket: addig-addig mozgolódtam, míg a hátamat nem simogatták. Akkor is így püföltem a falat, vagy ütemesen rugdaltam párat, ha azt szerettem volna, hogy énekeljenek nekem. A Bújj-bújj zöld ág volt a kedvencem. És közben a tó egyre csak ringatott és simogatott.