Techóriások vezetői számolnak be az ENSZ bizottságának, miközben Donald Trump ellenzi az AI-szabályozást

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) éves találkozóján Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója arra fogja sürgetni a döntéshozókat, hogy fogadjanak el egységes keretrendszereket az AI-képességek mérésére, illetve a cégek által az AI-technológia fejlesztése során bevezetett védelmi intézkedések értékelésére, mondta el a cég egyik vezetője kedden a sajtónak – írja a Reuters. Az OpenAI, az Anthropic és a Hugging Face vezetői szerdán tájékoztatást tartanak a technológiáik fejlesztéséről az ENSZ 15 fős Biztonsági Tanácsának.

„A kulcskérdés az, hogy egy napon szembesülhetünk-e olyan helyzettel, amikor az egymással kölcsönhatásba lépő algoritmusok háborút robbantanak ki. Valójában ez áll a kérdés középpontjában” – mondta a Reutersnek egy névtelenül nyilatkozó európai diplomata. Ugyanakkor Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke kedden az ENSZ közgyűlésén elmondta, hogy „elutasít minden kísérletet egy globalista rendszer létrehozására, ami az AI-rendszerek felügyeletét és ellenőrzését szolgálná: azzal érvelt, hogy az USA AI-technológiai fejlettsége jelenleg meghaladja Kínáét, így ez nem megfelelő időpont a technológia korlátozására.

António Guterres, az ENSZ főtitkára ezzel szemben óvatosságra intett, aki régóta szorgalmazza az AI globális szabályozását. 2023-ban egy 39 tagú tanácsadó testületet is létrehozott egy éves mandátummal, amiben technológiai vállalatok vezetői, kormányzati tisztviselők és a világ különböző technológiai nagyhatalmaiból érkező akadémikusok ültek. A Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter vezetésével zajló találkozón az Egyesült Államok és Kína képviselői is felszólalnak majd.

Kapcsolódó cikk:


Forrás

Érdekességek

„Soha nem hajtjuk le a fejünket” – mondta az iráni elnök az ENSZ Közgyűlésben, az amerikai delegáció kivonult

Enyhítheti a PTSD tüneteit egy elektromos stimulációval működő, otthon is használható fejhallgató

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.7Ft
24 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Sep 2026 01:10 UTC
Latest change: 24 Sep 2026 01:02 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.52Ft
24 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Sep 2026 01:10 UTC
Latest change: 24 Sep 2026 01:02 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »