Azért ne vegyük a Tisza július 12.-i kongresszusát annyira komolyan. Egy pártkongresszuson a párt küldöttei vannak jelen. Vajon hány küldöttje van a Tiszának, hiszen gyakorlatilag tagsága nincs? A Tisza Szigetek nem tagjai, részei a Tisza Pártnak, azok önszerveződő civil szervezetek és, amikor úgy kényelmesebb akkor Magyar Péter el is határolódik aktivístáitól, a szigetektől. A pártkongresszus a párt legfőbb döntéshozó szerve. A szombati gyűlésen semmiről nem szavaztak, nem hoztak döntéseket, ez nem kongresszus volt, hanem színjáték. A Magyar Péter a politikai piramisjátéka csúcsán már most kiüresítette a demokratikus formákat.

És valóban, korábban Magyar Péter ezt mondta:

„Aki 26-ban elindul a Tiszával szemben az nem szereti a hazáját.”

Lehetne ezt a kijelentést egyszerűen figyelmen kívül hagyni, de nem. Nem, mert –szerintem– a Remény mozgalma mostanra olyan erőt képvisel, ami alapján eredményessége szinte borítékolható. Eredményessége, de nem feltétlenül az elsöprő győzelme! Egy ilyen helyzetben bennem az alapjaiban sértő, de érthető, kijelentés már ’24 novemberében azt sugallta, hogy Magyar Péter nem győzni akar csupán, hanem éppen arra a 2/3-os, 3/4-es kormányzati erőre tőr, amiről már tudjuk, hogy a legnemesebb célok és elhatározások mellet és éppen azok ellenére, hová vezet vagy vezethet. Ma már nyíltan deklarált célja.

Én szeretem a hazámat, ezt életem során talán már bizonyítottam is. A politikusi, politikai ambíció pedig nem lehet bűn. A célokért és a közösségért való tenni akarásért pedig nem kell a hatalmon lévő vagy a mindenkori hatalomra törő politikai tömörülés vezetőjétől engedélyt kérni. A parlamenti választás egy meghívásos verseny, az országyülés összetétele pedig annak eredménye. Oda kevés kivétellel minden szavazati joggal bíró magyar állampolgár benevezhet.

Én ott leszek, a nevezésemet leadom, a rajtvonalra felállok még akkor is, ha tudom, hogy keserves idők és aránytalan esélyek várnak rám.