
Miután decemberben életbe lépett Ausztráliában az új törvény, ami tiltja a 16 éven aluliak számára a közösségi oldalak – így az Instagram és a Facebook – használatát, a Meta már körülbelül 550 ezer fiókot blokkolt.
A Meta közlése szerint az új törvény hatályba lépésének első hetében 330 639 fiókot blokkoltak Instagramon, 173 497-et Facebookon és 39 916-ot a Threadsen.
A Meta és más online vállalatok is kijelentették, egyetértenek azzal, hogy többet kell tenni a fiatalok online biztonságának érdekében. Ugyanakkor más intézkedéseket is szorgalmaznak, a Meta például közölte, arra kérik az ausztrál kormányt, hogy folytasson „konstruktív párbeszédet az iparággal a jobb megoldások megtalálása érdekében”, és inkább „ösztönözzék az egész iparágat a biztonságos, adatvédelmi szempontból és életkornak megfelelő online élmény színvonalának emelésére, ahelyett, hogy általános tilalmakat vezetne be”.
A BBC azt írja, egyes szakértők már aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az ausztrál gyerekek viszonylag könnyen kijátszhatják a tilalmat – egyrészt megtéveszthetik az életkor-ellenőrzést végző technológiát, de más, kevésbé biztonságos oldalakon is összegyűlhetnek.










