Trump a Bloomberg szerint Moszkvába küldte volna Zelenszkijt, Kijevben azt mondják, hogy ez nem igaz

Donald Trump amerikai elnök a héten ismét arra biztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy utazzon Moszkvába, ott találkozzon személyesen Vlagyimir Putyinnal – írta a Bloomberg a történteket ismerő forrásokra hivatkozva.

A lap szerint Trump az ENSZ-közgyűlés idején, New Yorkban tartott találkozón vetette fel az ötletet, Zelenszkij azonban ismét elutasította azt. Az ukrán elnöki hivatal később azt közölte az Ukrajinszka Pravdával, hogy a Bloomberg értesülése

„hamis információ”.

A Bloomberg szerint Trump annak ellenére hozta fel a moszkvai találkozó lehetőségét, hogy Zelenszkij korábban már többször egyértelművé tette: nem kíván az orosz fővárosba utazni. Az ukrán elnök álláspontját ismerő források azt mondták a lapnak, hogy Zelenszkijt fel is bosszantotta, hogy Trump ismét elővette az ötletet. Amikor később újságírók megkérdezték Zelenszkijtől, mikor látogat Moszkvába, az ukrán elnök egy káromkodás kíséretében azt válaszolta:

„Egy rakétán!”

Egy magas rangú amerikai tisztviselő vitatta az értesülést a lap kérdésére, de nem kívánt részletekbe bocsátkozni.

Zelenszkij és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a héten külön-külön találkozott a Trump-kormányzat képviselőivel New Yorkban. Az Egyesült Államok azt próbálja elérni, hogy mindkét fél egyezzen bele egy tűzszünetbe, aminek keretében nem támadnák egymás energetikai létesítményeit.

Zelenszkij pénteken azt mondta, az Ukrajna és Oroszország közötti technikai béketárgyalásokat várhatóan az Egyesült Arab Emírségekben tartják majd, bár az Egyesült Államok egyelőre nem javasolt időpontot. Európai tisztviselők szerint Trump és csapata nyitottan fogadta az Ukrajna támogatásáról szóló érveiket a tél beállta előtt. Azt is mondták, hogy Trump és Zelenszkij találkozója pozitív volt.

Az egyik legfontosabb kérdés továbbra is az ukrán légvédelem helyzete. Trump még nem döntötte el, küld-e további eszközöket Ukrajnának ezen a télen, miközben az Egyesült Államok maga is készlethiánnyal küzd az iráni háború miatt, ugyanakkor elvileg beleegyezett abba, hogy Ukrajna engedélyt kapjon Patriot-rakéták gyártására. Ez hosszabb távon jelentős segítség lehet, de a Bloomberg szerint a termelés legkorábban egy év múlva indulhat el, vagyis nem oldja meg Ukrajna azonnali problémáját. Zelenszkij pénteken azt mondta, Trump közölte vele, hogy ezen a héten már meghozta a végleges döntését az ukrán légvédelem további támogatásáról, de azt nem árulta el, mikor kezdődhetnek meg a szállítások.

Közben Washington tovább nyit Moszkva felé, Marco Rubio külügyminiszter meghívta Putyint a decemberi floridai G20-csúcsra. A bejelentés több európai politikusból is éles reakciót váltott ki. Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi főképviselője a CNN-nek azt mondta, ezt

„nagyon nehéz volt hallani”.

A Bloomberg szerint a Kremlhez közel álló források úgy látják, Putyin végül valószínűleg nem vesz részt a G20-csúcson. Ehelyett inkább egy Hszi Csin-ping kínai elnök által rendezett találkozóra utazhat.


Forrás

Érdekességek

Internetszolgáltatók és adatközpontok elleni támadásokkal próbálják megbénítani Ukrajna digitális gazdaságát az oroszok

Újabb nagy pofon a magyar futballnak: nem csak egy vereség, sokkal több annál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.19Ft
27 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Sep 2026 23:25 UTC
Latest change: 26 Sep 2026 23:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.59Ft
27 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Sep 2026 23:25 UTC
Latest change: 26 Sep 2026 23:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »