Új főigazgatója lesz az Országgyűlés Hivatalának

„Divinyi Zsombort jelölöm az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói tisztségére” – írta egy kézfogós kép fölé Forsthoffer Ágnes házelnök, tiszás képviselő. Divinyi elődje, Such György 13 év után távozott a posztról, közös megegyezéssel. Forsthoffer azt írta, 94-en adták le a jelentkezésüket a nyílt pályázatra, a „többkörös kiválasztási folyamatot független HR-specialisták segítették”.

A házelnök azt írta, Divinyi „történész, politológus, közgazdász több, mint 10 éves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik. Államigazgatási területen és versenyszférában egyaránt komoly sikereket ért el. Közigazgatási szakvizsgával és közbeszerzési referens végzettséggel is rendelkezik.”

Az ő „feladata lesz többek között a meglévő stabil szakmai alapokra építkező, de a modern kori kihívásoknak egyre inkább megfelelő hivatal vezetése, a munkatársak megbecsülésén alapuló szervezeti kultúra erősítése, a politikai semlegesség, a transzparens működés biztosítása”. Divinyi július 15-én áll munkába.


Forrás

Érdekességek

Starmer nem enged Tuchel kérésének: a gyerekeknek az iskolában a helyük a hétfő hajnali Anglia–Mexikó meccs után is

Nem habozott az USA: Hellfire rakétát lőtt ki Irán partjainál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF354.04Ft
03 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Jul 2026 03:15 UTC
Latest change: 03 Jul 2026 03:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.49Ft
03 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Jul 2026 03:15 UTC
Latest change: 03 Jul 2026 03:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »