Vitézy Dávid: Már épül a régóta várt zalaszentiváni deltavágány

A tárcavezető kedd reggeli bejegyzésében közölte, hogy a fejlesztésnek köszönhetően a személyvonatoknak többé nem kell bemenniük Zalaszentiván állomásra irányt váltani, ami rövidebb menetidőt és egyszerűbb közlekedést eredményez. A beruházást a Közlekedési és Beruházási Minisztérium és a GYSEV valósítja meg, európai uniós és hazai forrásból. A munkálatok már zajlanak, a helyszínen egy Takeuchi TB240 típusú kotrógéppel végzik a földmunkákat.

A projekt keretében több jelentős fejlesztés is megvalósul:

  • Szentivánvölgy néven új vasúti megálló épül Zalaszentiván központjához közelebb,
  • biztosítják a Zalaegerszeg térségébe tervezett intermodális konténerterminál vasúti kiszolgálását,
  • lehetővé válik, hogy a nemzetközi tehervonatoknak se kelljen irányt váltaniuk a településen.

Az említett konténerterminál építése már korábban elindult. Egy zalaegerszegi logisztikai központról szóló korábbi cikkünk szerint a német Metrans beruházása részben azért állt, mert a működéséhez elengedhetetlen volt a zalaszentiváni deltavágány megépítése. A mintegy 12 milliárd forintos tender kiírása 2024 őszén történt meg. Vitézy Dávid most megerősítette, hogy az új vágányon várhatóan 2028 elején indulhat meg a forgalom.

A miniszter a posztban kitért a kivitelező kiválasztására is. Mint írta, a munkálatok elvégzésére vonatkozó, még az előző parlamenti ciklusban lefolytatott tendert a Swietelsky és a V-Híd konzorciuma nyerte meg.

Azaz Orbán Viktor kategóriarendszere alapján vagy már Lázár János is a németek embere volt, vagy, ha egy külföldi cég Mészáros Lőrinccel konzorciumban indul egy közbeszerzésen, akkor már hazafias cselekedet nekik adni a beruházást

– fogalmazott a tárcavezető, utalva a V-Híd Zrt.-t tulajdonló Mészáros Lőrincre és Orbán Viktor miniszterelnökre. Vitézy a miniszteri kinevezése óta többször is élesen bírálta elődje, Lázár János közlekedéspolitikai döntéseit.

The post Vitézy Dávid: Már épül a régóta várt zalaszentiváni deltavágány first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Fejszével vágta fejbe az exe új párját egy férfi Balmazújvárosban

Miközben állítása szerint Kaminski 0-24-ben Orbánnak dolgozott, az Országgyűlés Hivatalával is szerződésben állt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.38Ft
22 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Sep 2026 19:10 UTC
Latest change: 22 Sep 2026 19:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.7Ft
22 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Sep 2026 19:10 UTC
Latest change: 22 Sep 2026 19:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »