117 milliárd forint került átláthatatlan módon a civil szektorhoz a Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül

A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2012-es megalapítása óta 117 milliárd forint támogatás került túlnyomórészt átláthatatlan módon a civil szektorhoz – állapította meg a Civilek Új Alapon nevű, civil szervezeteket tömörítő koalíció. Az egyelőre 12 szervezetet tömörítő kezdeményezés azért jött létre, hogy felülvizsgálják az állami alap működését, ehhez országszerte 665 különböző szervezetet kérdeztek meg. A következő megállapításokra jutottak:

  • A NEA súlyos politikai befolyás alatt működik. A válaszadók 58%-a, ezen belül a NEA által támogatott szervezetek 52%-a egyetértett az állítással, hogy a támogatások egy része nem tekinthető teljesen pártsemlegesnek.
  • A NEA döntéshozatali folyamatába alapvetően kódolva van a politikai befolyás. Árulkodó az is, hogy a NEA Tanács korábbi (alapító) elnöke Csizmadia
    László a Békemenetet szervező CÖF/CÖKA vezetője, és a sajtóban megjelent cikkek alapján elmondható, hogy a NEA-ból legtöbb forrást nyerő civil szervezetek többsége egyértelműen kötődik a Fideszhez
  • A NEA működése nem átlátható. A NEA támogatási döntései kapcsán másfél évtizedig nem készült nyilvános, keresgető nyerteslista, ami egy civilek által továbbosztott EU-s forrás kapcsán alapkövetelmény.

Ugyanakkor megállapították, hogy a NEA a magyar civil társadalom alapvető támogatási forrása. A NEA összesített megítélését vizsgáló kérdésnél a válaszadók 58%-a szerint a rendszernek egyaránt vannak pozitív és negatív elemei. A civil szervezeteknek szóló állami támogatást meg kell őrizni, de a civil szervezetek valós szükségletei alapján kell átalakítani.

A Nemzeti Együttműködési Alapot (NEA) azért hozták létre 2014-ben, hogy közhasznú szervezeteket támogasson. Az alap által kiosztott támogatásokat az Átlátszó elemezte, és arra jutottak, hogy a legtöbb pénzt elnyerő 10 szervezet többsége valamilyen módon kötődik a kormánypártokhoz, az első három pedig mind kormányközeli.

A NEA a Miniszterelnökség felügyelete alatt álló Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez tartozik, és a lap szerint működésében Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter volt a kulcsszereplő. Mellette fontos szerepet játszott még Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is. A NEA több más irányító posztján is kormányközeli emberek voltak.

Az elmúlt tíz évben a legtöbb támogatást, 69,4 millió forintot az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület kapta. Az egyesület célja, hogy segítse erdélyi magyar fiatalok szülőföldön való boldogulását. Az egyesület alapító tagja Kiss András, aki egyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlés Fidesz–KDNP-frakcióban ülő tagja is. Kiss András továbbá az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, azaz a KDNP ifjúsági szervezetének alelnöke. A szervezet több más állami szervtől is kap támogatást, köztük a Magyar Falu Programtól és az MVM-től. Az egyesület rendezvényein a meghívott vendégek többnyire fideszes politikusok. A további, erősen Fidesz-közeli támogatottakról ebben a cikkben írtunk januárban.

A Civilek Új Alapon koalíció célja, hogy a NEA eddigi működésének alapos feltárása után javaslatokat tegyen a kormányzatnak az állami finanszírozás átláthatóvá, hatékonyabbá tételére.


Forrás

Érdekességek

42 évesen meghalt az előző Vendée Globe-ot rekorddal, eltitkolt ráktól szenvedve megnyerő Charlie Dalin vitorlázó

Nem habozott az USA: Hellfire rakétát lőtt ki Irán partjainál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.64Ft
12 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jun 2026 02:40 UTC
Latest change: 12 Jun 2026 02:31 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF305.75Ft
12 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jun 2026 02:40 UTC
Latest change: 12 Jun 2026 02:31 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »