17 év fegyházat kértek az ír férfire, aki meggyilkolt egy többször is segítséget kérő japán nőt Budapesten

Minősített emberölés bántette miatt állítja bíróság elé a Fővárosi Főügyészség azt a 45 éves ír férfit, akit tavaly januárban meggyilkolta a japán állampolgárságú volt feleségét Budapesten, majd felgyújtotta a lakást, hogy álcázza az emberölést. A nő már 2022-ben segítséget kért családon belüli erőszak miatt, és fel is jelentette a volt férjét a rendőrségen, de a hatóságok nem tettek semmit. 

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a férfi és japán származású felesége házassága megromlott, el is váltak. A nő két kiskorú gyermekükkel Magyarországon maradt, a férfi pedig Hollandiába költözött, a gyermekek szülői felügyeletéről megállapodtak.

A férfi a gyermekeket egy-két havonta, néhány napra Magyarországra utazva látogatta, ilyenkor ő is a korábbi közös, V. kerületi lakásukban lakott. A japán nő 2024 márciusában kérelmezte a gyámhatóságtól a gyerekek Japánba történő letelepedésének engedélyezését, erre figyelemmel pedig az iskolaválasztás és a szülői felügyelet rendezését. Az ír férfi, hogy elkerülje a rá nézve kedvezőtlen döntést elhatározta, hogy megöli a volt házastársát és halálát háztartási tűzbalesetnek állítja be.

Uszodába vitte a kislányukat, majd csuklyát húzott

Tavaly január 27-én az ír férfi Magyarországra utazott és  az V. kerületi lakásban tartózkodott. Két nappal később, miután a fiuk iskolába ment, elvitte uszodába a kislányukat. Emiatt a volt felesége egyedül maradt otthon. A férfi magával vitt egy plusz ruházatot, amelybe átöltözött, majd elindult vissza a lakásba, és útközben még egy csuklyát és egy sisakot is magára vett.

Mikor a férfi visszaért a volt feleségéhez, rátámadt és kioltotta az életét. Ezután a holttestet a kanapéra helyezte el, és annak közelébe borosüveget, teamécseseket, valamint cigarettákat és cigarettavégeket rakott. Azért, hogy eltüntesse bűncselekménye nyomait, meggyújtotta a bútort, és elhagyta a lakást. A környékén sétálva az átcserélt ruházatát kidobta, és visszavette a reggeli viseletét. Ezt követően egy wellness központba ment, majd kora délután visszatért a lakásba. Amikor kinyitotta az ajtót a friss oxigén beáramlása miatt a korábban meggyújtott tűz nagyobb erővel kezdett lángolni, majd a férfi tíz perc múlva bejelentést tett a tűzről.

– közölte a főügyészég.

Hiába tett feljelentést a nő

A rendőrség napokon keresztül azt állította, hogy az első adatok alapján nem történt idegenkezűség, és hogy ágyban dohányzás miatt gyulladt ki a lakás. A barátai szerint viszont soha nem dohányzott a kétgyermekes édesanya, aki valósággal rettegett a volt férjétől.

Az áldozat többször kért segítséget a rendőrségtől, feljelentést is tett, de hiába, holott a volt férje egyszer azt is írta neki, hogy „fájdalmas, lassú halált fogsz halni”.

Végül a rendőrség február 4-én bejelentette, hogy a kamerafelvételek megvizsgálása után „fordulat állt be a nyomozásban” és már emberölés miatt nyomoznak. Nem sokkal később letartóztatták a volt férjet, majd a rendőrségen is belső vizsgálat indult a nő novemberi elutasított feljelentése miatt, öt belvárosi rendőrrel szemben pedig fegyelmi eljárás indult.

A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé az ír férfit. Az ügyészség 17 év fegyházbüntetést kért az ír férfira arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen mindent bevall, és lemond a tárgyalás jogáról is.

The post 17 év fegyházat kértek az ír férfire, aki meggyilkolt egy többször is segítséget kérő japán nőt Budapesten first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Pénzügyminisztérium: 524,3 milliárd forintos többlettel zárt a költségvetés júliusban

Öt éve bizonygatja, hogy nem titkolta el, hogyan alakult ki a koronavírus, most az amerikai szenátus is rászállt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.54Ft
10 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Aug 2026 12:15 UTC
Latest change: 10 Aug 2026 12:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF314.71Ft
10 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Aug 2026 12:15 UTC
Latest change: 10 Aug 2026 12:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »