2-3 millió euróért távozik a Barcelona magyar válogatott kapusa

Az eddig is tudható volt, hogy Hansi Flick két kapusban, a 25 éves Joan Garciában, és a 36 éves, lengyel Wojciech Szczesnyben bízik, így csak az volt a kérdés, hogy esetleges harmadik számúként ki csatlakozhat alkalmanként a kerethez.

Nos, a magyar kapus ebből a bizonytalanságból szállt ki inkább, és a García Pimienta vezette, másodosztályú Almériát választotta, hogy rendszeres játékidőt kapjon és tapasztalatot szerezzen.

A Mundo Deportivo szerint amennyiben a két klub véglegesíti a megállapodást, akkor annak értelmében a Barca 2-3 millió eurót kaphat Yaakobishviliért.

Ugyanakkor a klub olyan szerződésben gondolkodik, amely biztosítaná számára, hogy a magyar kapus későbbi eladásából a vételár 50–60 százalékos részesedése a katalánokat illesse.

A magyar kapus az előző idényt kölcsönben az FC Andorránál töltötte, a nyáron a felkészülés eddigi részét viszont már az FC Barcelonában töltötte, ahol egy Birmingham elleni mérkőzés második félidejében pályára is lépett, és a végén a tizenegyeseknél kétszer is hárítani tudott.

Kapcsolódó
Yaakobishvili Áron bemutatkozott
Yaakobishvili Áron tizenegyesvédésekkel debütált a Barca felnőttcsapatában

A magyar válogatott kapust a Birmingham City elleni felkészülési mérkőzésen cserélték be.

The post 2-3 millió euróért távozik a Barcelona magyar válogatott kapusa first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Földrengés romba dönti kolumbiai városokat, Valle del Cauca a halottakat számolja

Pixel Watch 5: vérnyomásminta- és inzulinrezisztencia-trend követést ígér a Google új okosórája

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.58Ft
12 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Aug 2026 15:20 UTC
Latest change: 12 Aug 2026 15:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF315.87Ft
12 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Aug 2026 15:20 UTC
Latest change: 12 Aug 2026 15:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »