

200 ezer euró, vagyis mintegy 70 millió forint értékben vittek el luxustáskákat és -órákat fegyveres rablók Gulácsi Péter spanyolországi otthonából – derül ki a helyi sajtó friss cikkeiből.
A rablás mintegy 40 percig tartott, eközben a Villarreal magyar kapusát és feleségét fegyverrel tartották sakkban, két gyermekük pedig a szobájukban aludt. A feljelentés szerint a rablók viszonylag könnyen bejutottak Gulácsi lakásába, mivel a riasztórendszer ki volt kapcsolva október 12-én éjjel. A három vagy négy elkövető
a garázs ablakán keresztül jutott be a kapus lakásába, aki mire feleszmélt, már pisztolyt fogak rá.
Fenyegetés alatt, gyermekeik biztonsága érdekében Gulacsi és felesége együttműködtek a rablókkal, és kinyitották nekik a széfet. Ebben Rolex órákat és több Hermès és Chanel márkájú táskát is találtak, amelyek közül néhány értéke elérte a 30 ezer eurót – írja az AS sportlap.
A magyar kapus idén nyáron szerződött a spanyol első osztályú Villarrealhoz, minden bizonnyal karrierje utolsó komolyabb csapatához. 36 évesen a Valenciától északra található kisvárosban valószínűleg inkább nyugodt levezetésre számított, mint élete egyik nagy megrázkódtatására – írtuk korábban, felidézve azt is, hogy ez a vidék az utóbbi években a profi sportolók ellen elkövetett bűncselekmények egyik epicentrumává vált.







