60 utast veszélyeztetett a mozdonyvezető, aki nem állt meg

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt az ellen a 40 éves mozdonyvezető ellen, aki nem vette észre a tilos jelzést, és ezzel veszélynek tette ki az utasokat a Déli pályaudvarnál – írja az ügyészség közleménye.

Az eset még 2024. november 25-én kora délután történt. A vonat a Déli pályaudvar felé haladt. Az első „bejárati jelzőn” még az ott megengedett legnagyobb sebességgel haladt át, ám azután nem vette észre a tilos jelzést és tovább ment.

Az egyik irányítótoronyban dolgozó munkatárs ezt észlelte, és a vezetőt rádión keresztül megállásra szólította fel. A vádlott ekkor azonnal fékezésbe kezdett. A jármű egy váltóra is ráhaladt, végül azt megrongálva állt meg – írja a közlemény. Ezért 3 és fél órán át szünetelt a közlekedés, így – vonatkimaradások mellett – 26 vonat összesen 720 percet késett.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a hanyagságot a nyomozás során beismerő vádlottat vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és közérdekű üzem működése gondatlan megzavarásának vétségével vádolta meg vádiratában. Arra tettek indítványt, hogy tárgyalás nélkül halmazati pénzbüntetést és határozott idejű eltiltást kapjon.


Forrás

Érdekességek

‘Come and make the ask’: Talarico faces a test with Black voters in Texas

Trump arra utasította munkatársait, hogy készüljenek fel Irán elhúzódó blokádjára

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.61Ft
29 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 29 Apr 2026 19:05 UTC
Latest change: 29 Apr 2026 18:59 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF313.23Ft
29 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 29 Apr 2026 19:05 UTC
Latest change: 29 Apr 2026 18:59 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »