Németh Szilárd hatalmas ragtapasszal a szeme alatt tett vallomást a bíróságon

Németh Szilárd tanúvallomásával folytatódott a politikus alapítványa, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) ellen indított 534 milliós kártérítési per a Fővárosi Törvényszéken.

A pert a Csepeli Birkózó Club kezdeményezte. Azért fordultak a bírósághoz, mert eredetileg a klub volt a kedvezményezettje azoknak az állami támogatásoknak, amelyeket Németh Szilárdnak a csepeli Duna-partra tervezett akadémia felépítéséhez hsznált fel.

A CsBC akkor átengedte a pénzeket, mert arra számítottak, hogy az épület egy részét ők használhatják majd saját edzőcsarnokként. Németh azonban a KIMBA elkészülte után a klubot nem engedte be az épületbe, pontosabban olyan magas bérleti díjat kért, amit nem tudtak kifizetni. A csepeli egyesület a 400 milliós támogatás összegét 134 milliós kártérítéssel együtt kéri vissza Némethéktől.

A CsepelInfo beszámolója szerint a csütörtöki tárgyaláson megjelent Németh Szilárd, miután legutóbb azzal fenyegette meg a bíró, hogy elővezetteti. A lap Facebook-oldalán azt írta, hogy az arcán hatalmas ragtapasszal megjelenő politikus a vallomásában nem tudta megmondani, hogy 2015-ben mi történt az önkormányzatban a Csepeli Birkózó Club pénzeivel, ugyanis akkor már nem volt önkormányzati képviselő – állította a KIMBA-per tárgyalásán. A politikus másra sem nagyon emlékezett.

Arra a kérdésre, hogy ő-e a birkózó szövetség elnöke, közölte:

Most is az vagyok, jelenleg. Vagy már leszedtek? Nem tudom.

24.hu írta meg, hogy a bíróságon elveszett a tavaly májusi  tárgyalásról készült hivatalos videófelvétel, ezért decemberben meg kellett ismételni az eljárást. Az ismétlésre azonban Németh Szilárd nem ment el.

Kapcsolódó
Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a többórás tárgyalásból.

The post Németh Szilárd hatalmas ragtapasszal a szeme alatt tett vallomást a bíróságon first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Trump katonai lehetőségeket fontolgat Irán ellen: "A vihar közeleg"

Addig beszélgetett a ChatGPT-vel, amíg az AI végül meggyőzte: ő valójában Neo a Mátrixból

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.83Ft
01 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 13:15 UTC
Latest change: 01 May 2026 13:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.41Ft
01 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 13:15 UTC
Latest change: 01 May 2026 13:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »