Kapitány István bejelentette, hogy visszaállítják a szülészorvos-választást

„Egy olyan országban szeretnénk élni, ahol a munka és a család nem egymás rovására megy. Ahol a munkahelyek figyelembe veszik az élethelyzeteket. Ahol a gyerekvállalás nem hátrány, hanem megbecsült döntés. Ahol a nők ugyanazért a munkáért ugyanazt az elismerést és ugyanazt a bért kapják” – írta Kapitány István, a Tisza Párt leendő gazdasági és energetikai minisztere pénteki Facebook-bejegyzésében.

Mint fogalmazott, 2025-ben 1949 óta a legalacsonyabb születésszámot mérték Magyarországon, 72 ezer gyermek született, ami új negatív rekord. Szerinte ez nemcsak statisztika, hanem annak a jele, hogy sokan nem mernek vagy nem tudnak gyereket vállalni. (A KSH április 30-án közzétett, legfrissebb adatai is ebbe az irányba mutatnak: idén márciusban 5752 gyermek született, ami a valaha mért legalacsonyabb márciusi adat, és 2,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.)

Kapitány arról is írt, hogy sok nő ma egyszerre próbál helytállni a munkahelyén és otthon is, gyakran kevés segítséggel. Ez szerinte hosszú távon fenntarthatatlan, és nem lehet rá jól működő társadalmat építeni.

A bejegyzés végén több konkrét intézkedést is felvázolt, amelyekkel javítanának a helyzeten: támogatnák a családbarát munkahelyeket, fejlesztenék a szülészeti ellátást, hatékonyabb meddőségi kezeléseket vezetnének be, és visszaállítanák a szülészorvos-választás lehetőségét.

Az Orbán-kormány 2021-ben, az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetésével és a hálapénz kriminalizálásával párhuzamosan szüntette meg a korábban bevett gyakorlatot, hogy a várandós nők a választott orvosnál szülhessenek az állami ellátásban. Azóta a legtöbb intézményben az ügyeleti rendszer működik, vagyis a szülést az éppen szolgálatban lévő orvos és szülésznő vezeti le.


Forrás

Érdekességek

Grindr is on the political rise

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter testvére

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.78Ft
01 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 18:15 UTC
Latest change: 01 May 2026 18:09 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.37Ft
01 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 18:15 UTC
Latest change: 01 May 2026 18:09 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »