Európa és Ukrajna egyre magabiztosabb, Putyin győzelmi álmai egyre távolabbinak tűnnek

A magyar sajtóban nem kapott különösebb figyelmet az a június 7-i találkozó, amire a brit miniszterelnök, a német kancellár, a francia és az ukrán elnök részvételével Londonban került sor. Tárgyalásuknak az adott kitüntetett jelentőséget, hogy közös nyilatkozatban foglalták össze az ukrajnai háború lezárásának azokat a feltételeit, amelyek teljesítését elvárják Vlagyimir Putyint orosz elnöktől. Keir Starmer, Friedrich Merz, Emmanuel Macron és Volodimir Zelenszkij állásfoglalása azt követően látott napvilágot, hogy Putyin a múlt héten elutasította az ukrán elnök nyílt levelében tett ajánlatát, amelyben személyes találkozót javasolt annak érdekében, hogy a háború mielőbb befejeződhessék.

Az európai vezetők londoni találkozóján kiadott közlemény szerint Oroszországnak öt feltételt kell elfogadnia a háborút lezáró majdani megállapodásban azért, hogy „igazságos és tartós béke” születhessen. A nyilatkozat első pontja arra szólítja fel Moszkvát, hogy azonnal és feltételek nélkül fejezze be a harcokat. A második pont azt az elvárást fogalmazza meg, hogy Oroszországnak el kell fogadnia, hogy a jelenlegi frontvonal lesz a tárgyalások kiindulópontja, miközben a nyilatkozat arra is emlékeztet, hogy a nemzetközi határokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni. Ez a kitétel arra utalhat, hogy Kijev a majdani tárgyalások eredményeképpen ugyan de facto tudomásul veszi majd, hogy az orosz hadsereg által elfoglalt területeket vagy azok jelentős részét katonai eszközökkel most nem tudja visszaszerezni, de azokról de jure nem mond le, vagyis fenntartja azt a jogát, hogy azokat a sajátjának tekintse. A közös nyilatkozatnak ez a pontja azt is leszögezi, hogy Ukrajna szuverén joga annak eldöntése, hogy akar-e valamely szövetségi rendszerhez, jelen esetben a NATO-hoz csatlakozni, vagy sem. Ukrajnának ezt a szuverén egyenlőség elvéből fakadó jogát senki, így Oroszország sem vonhatja kétségbe.


Forrás

Érdekességek

A faj fennmaradását is veszélyeztetheti a tömeges teknősgázolás Szeged mellett

Két kilométeres mélységben él ez a bizarr cápafaj, amelyet hét év különbséggel sikerült lefilmezni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF352.07Ft
12 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jun 2026 21:45 UTC
Latest change: 12 Jun 2026 21:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF304.23Ft
12 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jun 2026 21:45 UTC
Latest change: 12 Jun 2026 21:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »