A zene emberre gyakorolt hatását sokan és sokat kutatták: ha meghallunk egy ritmust, szinte lehetetlen ellenállni a mozgásnak, vérmérséklettől függően a táncnak vagy annak, hogy az ember üsse az ütemet. Ugyanezt a jelenséget, a szenzomotoros szinkronizációt beszéd esetében már jóval kevesebben vizsgálták, a magyar nyelvnél pedig eddig éppenséggel még senki – eddig.

Az ELTE PPK és a HUN-REN TTK kutatói egy 2019-ben kifejlesztett módszert használtak (Speech-to-Speech Synchronization task, SSST). „A kísérletben a résztvevők egy foylamatos, ritmikus hangsorozatot hallgattak, miközben a „ta” szótagot ismételgették. A kutatók azt vizsgálták, hogy a beszédük ritmusa mennyire igazodik automatikusan a hallott ritmushoz. A résztvevők egy része spontán módon szinkronizálódott, míg mások kevésbé” – ismertetik a kísérletet az ELTE által kiadott közleményben.

A szinkronizációs hajlandóságot a ta-ta-kísérlet mellett egy másik teszttel is vizsgálták, ebben a résztvevőknek ismerős számokra vagy metronómra kellett ütniük az ujjukkal az ütemet. A kiválasztott zenék lecsupaszított változataival végezték el, amelyekből eltávolították az ismerős riffeket és az énekdallamot. A tempó mindkét kísérlet esetében háromféle volt: 80, 120, 150. A zenés teszten csak a dob, a basszus és zongoraakkordok szerepeltek, így ember kellett hogy legyen a talpán, aki felismerte a teszthez használt számokat (Dream, dream, dream az Everly Brotherstől, a Michelle a Beatlestől és a Johnny B Goode Chuck Berrytől).

Általános jelenség

Ugyanezt figyelték meg korábban a német és a norvég nyelv esetében, de úgy tűnik, hogy más nyelvcsaládoknál is működik: az utóbbi években a tesztet spanyol és mandarin anyanyelvű beszélőkön is végrehajtották, és hasonló eredményekre jutottak. A magyar nyelv ritmusa azonban más, mint az eddig vizsgáltaké, így a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy ugyanez a megoszlás figyelhető-e meg a magyarok esetében is. A kísérletben azt is vizsgálták, hogy ennek a fajta ritmusérzéknek, illetve szinkronizációnak van-e köze a résztvevők zenei előképzettségéhez – ahogy kiderült, némileg meglepő módon nincs.

Az eredmények alátámasztják, hogy „létezik egy olyan, több nyelvben megjelenő általános tendencia arra, hogy a hallgatók a hallott és kimondott beszédet spontán módon szinkronba hozzák” – olvasható a közleményben. Az, hogy ennek nincs köze a zenei (vagy nyelvi) képességekhez, arra utal, hogy a jelenség hátterében olyan kognitív folyamatok állhatnak, amelyek a kommunikáció számos területén szerepet játszhatnak.

Forrás