Jan Brueghel 1611-es, Levegő című allegóriáján több mint 60 különböző faj szerepel: papagájok, hattyúk, pulyka, strucc, flamingó, nem is beszélve a puttókról és a kép középpontjában álló múzsáról, Urániáról, az égi tudományok múzsájáról. Az állatok és puttók repkednek, az istenek, Apollo és Diana szekereket hajtanak, egyszóval mindenki teszi a dolgát, ide értve a kép sarkában megbújó denevért is, amely egy madarat tart a szájában.

Ez meglehetősen szokatlan viselkedés, ami rögtön szemet is szúrt Pedro Romero-Vidal ökológusnak, aki a festményeken látható fajok azonosításával foglalkozik. Brueghel festményén négy denevérnek tűnő állat látható, ezek közül a legnagyobb keltette fel az ökológus érdeklődését.

Romero-Vidal szerint az egyik kisebb denevér a Plecotus nembe tartozik, két másik valószínűleg pedig a Vespertilionidae családba, de a mostani felfedezés szempontjából a harmadik a legérdekesebb.

Az állatnak vörösesbarna szőre van, kerek fülei és hosszú szárnyai: mindez a madárral együtt arra utal, hogy Brueghel egy óriás koraidenevért (Nyctalus lasiopterus) örökített meg a képen. Európa legnagyobb denevéréről már évek óta gyanították, hogy madarakra, ezen belül is kisebb énekesmadarakra vadászik, de erre egészen tavaly őszig csak indirekt bizonyítékok (a denevér ürülékében található tollak) mutattak.

A denevérek nagyjából egy kilométeres magasságban csapnak le az áldozatukra. Ilias Foskolos, a dániai Aarhus Egyetem kutatója szerint, aki hangfelvételekkel bizonyította a vadászatot, az óriás koraidenevérek 31 különböző fajt zsákmányolnak, széttépik és a levegőben elfogyasztják őket. A képen látható denevér szájában valamilyen verébszerű állat látható, ennek a pontos faját nem sikerült meghatározni.

Bár a képen látható viselkedés nem felel meg Foskolos leírásának, a denevér egyértelműen madárra vadászik rajta, ez pedig Romero-Vidal szerint jól mutatja, hogy milyen fontos történeti forrást jelenthetnek a festmények – ahogy azt is, hogy Brueghel legalábbis hallott róla, hogy ezek az állatok madarakat zsákmányolnak.

Forrás