Váratlanul lemondott a moldovai miniszterelnök, egy oknyomozó portál által feltárt korrupciós ügy lehet a háttérben

Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.

A kormányfő az X-en azt írta: azért döntött a távozás mellett, mert megbízatását már nem tudta elveivel és meggyőződésével összhangban ellátni. Döntésének okait nem részletezte.

Lemondásával a moldovai kormány megbízatása is megszűnik, ami nehéz helyzetbe hozza Maia Sandu államfőt, valamint a kormányzó Cselekvés és Szolidaritás Pártját (PAS), amely második egymást követő ciklusát tölti hatalmon. Az elnök azt mondta, az új miniszterelnök személyéről gyorsan születhet döntés. Hozzátette: a jövő héten egyeztetést folytat a parlamenti frakciókkal, mielőtt kijelöli a kormányfői tisztség várományosát.

Korrupciós ügyek

Munteanu valószínűleg a MoldATSA állami légiforgalmi irányító hatóságot érintő korrupciós botrány miatt mondott le. Az ügyet a Ziarul de Garda oknyomozó portál tárta fel, eszerint a mára már elbocsátott MoldATSA-vezető, Dumitru Vangheli önéletrajzát jelentősen kiszínezték, a benne szereplő szakmai tapasztalatok nagy része kitaláltnak bizonyult.

Maia Sandu államfő is a kritika kereszttüzébe került. Kiderült ugyanis, hogy egyik unokatestvére, Anastasia Taburceanu, a MoldATSA szóvivőjeként kapott állást – és moldovai viszonyokhoz képest jelentős, havi több mint 6 000 eurós fizetést kapott.

A 62 éves Munteanut a 2025. szeptemberi parlamenti választásokat követően bízták meg kormányalakítással, miután a PAS jelentős győzelmet aratott az Igor Dodon volt elnök vezette, oroszbarát Patrióta Választási Blokk felett, és újabb felhatalmazást kapott az ország európai uniós integrációs törekvéseinek folytatására.

Az Ukrajna és Románia között fekvő Moldova tagjelölt országként törekszik az Európai Unióhoz való csatlakozásra. Az ország politikáját évtizedek óta meghatározza az Európához közeledést támogató, illetve a Moszkvával szorosabb kapcsolatokat szorgalmazó politikai erők szembenállása, utóbbiakat Oroszország titkosszolgálati, befolyásolási műveletekkel támogatja. (via ORF, MTI)


Forrás

Érdekességek

The Croatian team’s favorite singer is a fascist salute away from the mainstream

24.hu: Hamarosan felállhat a közmédia új szakmai vezérkara

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.16Ft
03 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Jul 2026 12:15 UTC
Latest change: 03 Jul 2026 12:05 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.42Ft
03 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Jul 2026 12:15 UTC
Latest change: 03 Jul 2026 12:05 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »