„Szeretnélek újra látni” – ikonikus felvételek készültek Cristiano Ronaldo és Luka Modric utolsó randevújáról

Őrült csatában győzte le az amerikai–kanadai–mexikói futball-világbajnokság tizenhatoddöntőjében Portugália a legutóbbi tornán bronz-, az eggyel korábbin ezüstérmes Horvátországot. Mint már megírtuk, a lényeges események ezen a találkozón a rendes játékidő letelte után zajlottak le. 1-1-ről indulva először is a 90+4. percben megszerezték a vezetést a portugálok, 2-1-re módosítva az állást, ám a horvátok a 90+13.-ban egyenlítettek. Ezt a találatot azonban a VAR – azaz a labdába épített chip – jelzése alapján elvették, így dőlt el a továbbjutás kérdése.

A meccs mindazonáltal nem csupán erről az egészen kivételes drámáról szólt, hanem a két ősöreg zseni, az egyaránt aranylabdás – előbbi sokszoros, utóbbi egyszeres – és egyformán több 200-szoros válogatott Cristiano Ronaldo és Luka Modric alighanem utolsó randevújáról is. Nem mellesleg: a 41 éves Ronaldo és a 40 éves Modric karrierjük egyértelmű csúcsán egymás oldalán négyszer nyerték meg a Bajnokok Ligáját a Real Madriddal a 2010-es években.

Értelemszerűen már a start előtt összefutottak, hiszen csapatkapitányként mi mást tehettek volna:

Persze ez így nem volt elég egyiküknek sem:

Menet közben nyilván kevésbé volt elsöprő a barátság:

Hiszen csak az egyikük nyerhetett, és ez a portugál lett.

A horvátok egyenlítő góljának elvételét – addigra Ronaldót már lecserélték, de Modric még a pályán volt – finoman szólva sem egyformán élték meg.

De a legikonikusabb felvételek a lefújás után születtek. Például egy ilyen:

Ugyanez egy másik szögből:

A jelenet mozgóképes verziójáért ide muszáj kattintani.

És hogy mit mondott Ronaldo Modricnak? Utólagos közlése szerint ezt: „Nagyjából egyidősek vagyunk, rengeteg meccset játszottam Lukával. Ő a futball legendája. Azt mondtam neki: »Gratulálok mindenhez. Szeretnélek újra látni, és minden jót kívánok a következő években a karrieredhez«. Jó volt megint játszani vele.”

Hogy az előző szezont az olasz AC Milanban letudó horvát klasszis folytatja-e, vagy sem, arról eddig egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg. Több forrás szerint biztosan befejezi, de hivatalos bejelentés még nem volt. Az viszont egészen biztos, hogy világbajnokságon ez volt a most együtt 81 éves duó utolsó randevúja.

Ronaldónak mindeközben minimum egy meccse még kinéz a világbajnokságon, Portugália ellenfele az egyre jobban focizó Spanyolország lesz.


Forrás

Érdekességek

The World Cup has returned to a radically hotter America

Elhunyt Szilágyi Tibor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.21Ft
03 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Jul 2026 13:15 UTC
Latest change: 03 Jul 2026 13:05 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.56Ft
03 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Jul 2026 13:15 UTC
Latest change: 03 Jul 2026 13:05 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »