24.hu: Hamarosan felállhat a közmédia új szakmai vezérkara

Megvan, kik lesznek a közmédia szakmai vezetői – írja a 24.hu.

A lap úgy tudja, az MTVA jelenlegi konstrukciója helyett hamarosan felálló Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. szakmai vezetőinek hivatalos bejelentése a szerződéskötést követően, néhány napon belül várható.

A lap úgy tudja, a televíziós területért Bodacz Balázs, az ATV eddigi műsorvezetője felel majd, aki csütörtök este a csatorna Aktuál című műsorának végén jelentette be távozását, hozzátéve, hogy olyan helyen fogja folytatni a pályáját, ahol nagyon fontos lesz, hogy hazugságoktól, manipulációktól, lejáratásoktól és álhírektől mentesen tud majd ottani kollégáival együtt dolgozni. Bodacz korábban a Magyar Nemzetnél és a Hír TV-nél is dolgozott.

A rádió irányítása a 24.hu értesülései szerint Kerényi György kezébe kerül, aki 2006-2010 között már dolgozott a közmédiában a Kossuth Rádió főszerkesztőjeként, 2017-ben pedig Botka László felkérésére az MSZP kommunikációs igazgatójaként tevékenykedett.

A lap úgy tudja, az online részleg vezetésére Mészáros Zsófiát, a régi Index egykori főszerkesztőjét és a 444 korábbi vezető szerkesztőjét, a jelenleg fiatal újságíróknak szakmai képzést biztosító Pelikán Projekt alapítóját kérték fel.

Az Országgyűlés művelődési bizottsága csütörtökön nevezte ki a közmédia ideiglenes szakmai vezetőjének Horváth András jogászt, miután június 27-én megszűnt a közmédia korábbi vezetőinek megbízatása. A médiatörvény módosítása a Magyar Közlönyben jelent meg múlt pénteken, ebből derült ki, hogy a törvény közzétételének másnapján „megszűnik a médiatanács elnöke, Koltay András és a testület tagjai, valamint a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezetője, Altorjai Anita, továbbá a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Papp Dániel vezető tisztségviselői megbízatása”.

Horváth András megbízatása ideiglenes, elsődleges feladata a közmédia jogi és gazdasági átvilágításának levezénylése lesz, a végleges vezetőt pedig pályázaton választják majd ki.


Forrás

Érdekességek

Váratlanul lemondott a moldovai miniszterelnök, egy oknyomozó portál által feltárt korrupciós ügy lehet a háttérben

Égiháború moshatja el a BL döntőt Budapesten

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.16Ft
03 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Jul 2026 12:15 UTC
Latest change: 03 Jul 2026 12:05 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.42Ft
03 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Jul 2026 12:15 UTC
Latest change: 03 Jul 2026 12:05 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »