Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök

„Nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni” – írta hétfőn este közösségi oldalán Polgár Judit.

A világ valaha volt legjobb női sakkozója kifejtette, élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését a köztársasági elnöki pozícióra, és rendkívül hálás érte.

„Nagyra tartom a miniszterelnök gesztusát, hogy pártjának meghatározó parlamenti súlya ellenére is független, pártok felett álló jelöltet kért fel köztársasági elnöknek” – írta, mielőtt leszögezte volna, hogy nem tud eleget tenni a felkérésnek.

Végül hozzátette: egy új, független és elismert köztársasági elnököt minden tőle telhető módon támogat majd a célok elérésében.

Magyar Péter miniszterelnök a poszt alatt reagált a bejelentésre. Azt írta, „köszönjük azt a rengeteg mindent, amit Magyarországért tett! Talán sok millió magyar ember nevében mondhatom, hogy ha másként is, de a jövőben is számítunk Önre!”

Polgár Juditot vasárnap „jelölte” köztársasági elnöknek 16 ismert személyiség, köztük sportolók és művészek, mint utóbb kiderült, a korábban a Fidesz támogatójaként ismert Nagy Tímea olimpiai bajnok kezdeményezésére. Még a Polgár Juditot ajánló kiválóságok szerint is lehetne több jelölt a köztársasági elnöki posztra, írtuk hétfőn délután, miután érdeklődtünk az aláíróknál a történtekről.

Előzőleg a miniszterelnök Polgár Judit nevének említése nélkül beszélt az államfői poszt jövőjéről és „tiszta lapról” a Parlamentben napirend előtt. Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője ezzel szemben ugyanott azt mondta, Polgár a legalkalmasabb államfőjelölt, akit a képviselőcsoport egyhangúlag támogat.

Ha így néz ki egy társadalmi egyeztetés a Tiszánál, akkor nem állunk túl jól, írta még a parlamenti vitát megelőzően véleménycikkében Diószegi-Horváth Nóra a 444-en, kifejtve: nem arról van szó, hogy Polgár Judit alkalmas-e köztársasági elnöknek, vagy sem. Hanem arról, hogy a miniszterelnök – aki vasárnap este a közösségi oldalán biztosította támogatásáról a Polgár-ötletet – bármilyen társadalmi egyeztetés nélkül jelent be egy ilyen horderejű dolgot, miközben a javaslatot tevő 16 ember érdemeit nem elvitatva másoknak még lehetnének más ötletei, amiket érdemes lehetett volna megvárni.


Forrás

Érdekességek

Spot the pol!

Görögországban eltiltják a 17 év alatti fiatalokat az elektromos rollerezéstől

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.01Ft
21 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 19:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 19:05 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.46Ft
21 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 19:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 19:05 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »