Igazolhatja-e bármi a horgászatot?

Szendőfi Balázs jól ismert természetfilmes és halkutató, aki Facebook-oldalán rendszeresen tesz közzé a hazai vizek élővilágát bemutató felvételeket, valamint a horgászat, illetve a halgazdálkodás visszásságait tárgyaló bejegyzéseket. Ennek köszönhetően a magyar horgásztársadalom egy jó részének a szemében esküdt ellenség – olyan sötétzöld, aki egyoldalú érvekkel igyekszik diszkreditálni egy hobbit, amely a természethez való kapcsolódást segíti elő. Idén tavasszal megjelent, Az egymillió horgász országa című kötetében ezt a terepmunkát és közéleti tevékenységet sűríti könyv formába: arra tesz kísérletet, hogy a magyarországi tömeges horgászat ökológiai, gazdasági és – mint látni fogjuk, jelentős részt kimondatlanul – etikai következményeit tárja a szélesebb olvasóközönség elé.

A könyv riportkönyv, amely a magyar szociográfia gazdag hagyományához nyúl vissza. A szerző tézisét – miszerint a horgászat és általában a halgazdálkodás jelen formája ökológiai szempontból káros, és radikális változásra van szükség – nem argumentatív esszében fejti ki, hanem a riportalanyaival folytatott beszélgetések során, dialógus formában bontja ki. A megszólalók a horgászattal, vízvédelemmel, halgazdálkodással foglalkozó szakértők, a szó tág értelmében: nem kizárólag akadémiai és döntéshozó pozíciókban dolgozó emberek, hanem azok, akik e komplex téma valamely szeletét első kézből ismerik. Van köztük volt kereskedelmi halász (Frievald László), ökológus (Weiperth András), elbocsátott halőr-kutató (Dóczi István), rendszerökológus (Jordán Ferenc), de pergető- és legyezőhorgász, köztük a Michelin-csillagos séf, Széll Tamás.

A horgászattal kapcsolatban sokakban az az idilli kép él, amelynek legfontosabb hazai forrása minden bizonnyal Fekete István Tüskevárja: Tutajos és Matula bácsi Kis-Balatonja, ahol a horgászat nem pusztán létfenntartási célú zsákmányszerzés, hanem a vízparti világba való lassú beavatódás. Szendőfi könyvének legkijózanítóbb tanulsága épp ennek a képnek a lerombolása. Ahogy a horgászberkekben szintén „hírhedt sötétzöld”, Erdélyi „Pupa” Balázs fogalmaz: „régebben itt-ott még valami illúziója lehetett a horgásznak, hogy egy Matula bácsis horgászatot visz. De ezt felejtsük el! Ma már nincs Matula bácsis horgászat, nincsen Tüskevár; mindent tönkretettünk!”. A könyv központi diagnózisa, amelyet nagyjából minden megszólaló oszt, hogy a magyar természetes vizek menedzselt horgászparkokká váltak: a több százezer aktív horgász kiszolgálására évente tonnaszám telepítenek tógazdaságban nevelt pontyot a Dunától a Balatonig, sőt olyan kisebb folyókig is, mint az Ipoly. „Ponty ponty hátán, amur és a telepítésekkel bekerülő egyéb idegenhonos inváziós halfajok” – foglalja össze az ökológus Weiperth.

A mai magyar horgász ebben az olvasatban nem Tutajos örököse, hanem egy olyab sokmilliárdos, politikai hátszéllel felduzzasztott iparág fogyasztója, amelynek gazdasági logikája – minél több horgász, minél több eladott jegy és telepített hal – strukturálisan ellentétes az ökoszisztéma érdekeivel. A szövetségi rendszer súlyát Szendőfi többször is szóvá teszi: a horgász-érdekképviselet kvázi-monopolhelyzetben van, jelentős közpénzeket kezel, és a döntéseket egy olyan intézményrendszer hajtja végre, amelyben a hatósági szervek, például a vízügy, „katonai jellegű szervezetként” hajtanak végre bármilyen utasítást, miközben az ellensúlyt jószerével csak a civil tiltakozás jelenti. A könyv szemléletes esetekkel illusztrálja a rendszer visszásságait: haltelepítésekhez kötődő csalásokat, a horgászvezetők visszaéléseit, a hajóforgalom kezeletlenségét. Itt a legmeggyőzőbb a kötet: nem moralizál, hanem megmutatja, hogy a probléma nem az egyes horgász bűne, hanem egy önmagát gerjesztő ösztönző rendszeré, amelyben a túl sok hal koncepciója egyszerűen nem létezik.

A kötetet fontos és értékes hozzájárulásnak tartom egy olyan témához, amelynek széles körben olvasható magyar nyelvű irodalma eddig nem létezett. A kérdés ráadásul messze túlmutat a horgásztársadalom belügyein: az ember okozta klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban a vizes élőhelyeknek kulcsszerepük van. A szerző és riportalanyai éppen ezekre az összefüggésekre mutatnak rá: a természetes vizek nem pusztán a horgászat helyszínei, hanem olyan ökológiai rendszerek, amelyek állapota – a halállomány összetételétől a tápanyagterhelésen át a partvédő növényzetig – közvetlenül kihat a különösen érintett Kárpát-medence klímatűrő képességére.

A riportkönyv műfajának előnyei és ezzel szimmetrikus hátrányai is vannak. Előnye, hogy nem száraz akadémiai szöveg, hanem lendületes, élőbeszédszerű próza, amely megkönnyíti az olvasó bevonódását. Ugyanakkor ez a forma azzal is jár, hogy nincsenek olyan szövegrészek, amelyeknek elkülönült funkciója lenne a fő állítások összefoglalása, valamint az érvek és ellenérvek szisztematikus kifejtése. Ez az olvashatóságot segíti, de a könyv fő állításait és szerkezetét nehezebben visszafejthetővé teszi. Éppen ezért a kötet kimondatlan előfeltevéseinek, a riportformátumban némileg elvesző megállapításainak a fogalmi tisztázására, szétszálazására teszek kísérletet. Ezzel nem akarom azt sugallni, hogy Szendőfi félmunkát végzett volna – filmes tevékenysége, terepmunkája és interjúi értékesek –, hanem hogy a szöveg, épp mert erejét ebből az eleven terepből meríti, az olvasóra hagyja a megállapítások mögötti fogalmi és etikai előfeltevések kibontását. Az alábbiakban ezért nem a kötet teljes tematikus ismertetésére vállalkozom, hanem egyetlen, a riportokban újra és újra felbukkanó, de csak részben kimondott kérdésre összpontosítok: milyen etikai alapon ítéljük meg a halak szenvedését, az ökoszisztémák átalakítását, magát a rekreációs horgászatot?

Mielőtt ebbe belekezdenék, egy személyes vallomással tartozom: környezeti etikai kérdésekkel is foglalkozó, a természetvédelem iránt elkötelezett tudományfilozófusként magam is horgászom, mégpedig pergetek. A pergetés a horgászatnak az a válfaja, amelyben a horgász műcsalival igyekszik becsapni a ragadozó halakat – hazánkban leginkább a két süllőfajunkat, a csukát, a lesőharcsát, a sügért és a fejes domolykót. A pergetés – a legyezés mellett – a horgászat sokszor legetikusabbnak tartott vállfaja – ahogy Weiperth fogalmaz: „A pergetésnél tudsz a legkevésbé végzetes sérülést okozni a halnak, pláne, ha egyágú, szakáll nélküli horoggal horgászol.”


Forrás

Érdekességek

Az Amerikai Szívszövetség meghatározta, hogy naponta hány csésze kávé számít egészségesnek

A Tiszának még nincsen jelöltje a köztársasági elnöki posztra, de nagyon keresi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.95Ft
21 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 20:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 20:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.43Ft
21 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 20:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 20:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »