Megvan az átmeneti filmes döntőbizottság, Pataki Ágnes a filmes rendszerváltás eddigi nyertese

Egyelőre Pataki Ágnes producer tűnik a filmügyi rendszerváltás legnagyobb nyertesének. (Pataki férje, Kovács Gábor szintén ismert filmproducer.) Bejelentették ugyanis a Nemzeti Filmintézet filmes és televíziós pályázatokat elbíráló átmeneti döntőbizottságának 3 tagját és 1 póttagját. A három új tag: az említett Pataki Ágnes, Tóth Csaba producer, ügyvéd, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke és Zabezsinszkij Éva dramaturg, forgatókönyvíró, casting director. A póttag Zurbó Dorottya filmrendező.

A bizottságokat Tóth Csaba vezeti. Azért a többesszám, mert elvileg van külön filmes és tévés testület, de az átmenet idején ezek tagsága megegyezik.

Pataki kinevezését az teszi egyedivé, hogy a tagokat a vonatkozó közlemény szerint a Nemzeti Filmintézet Igazgatósága nevezte ki. A háromtagú igazgatóság két héttel ezelőt kinevezett tagjai: Pataki Ágnes, Pál Ákos és Ugrin Julianna. Vagyis Patakit egy olyan testület találta alkalmasnak, amelynek ő maga is tagja. Ez nagy hagyomány a magyar filmszakmában.

Az azonban közel sem biztos, hogy Pataki hosszabb távon is ebben a kettős pozícióban marad.

A döntőbizottság tagjait ugyanis ideiglenesen nevezték csak ki: az NFI új, végleges vezetésének kinevezéséig maradnak hivatalban. Akkor majd az igazgatóság is megújulhat, hiszen annak a tagjait is átmeneti jelleggel bízták meg a feladattal.

Az NFI közleménye szerint

„Az új Döntőbizottságok elsődleges célja, hogy feldolgozzák és elbírálják az elmúlt hónapokban felhalmozódott pályázatokat és a legszükségesebb, sürgős döntések szintjén biztosítsák az átmenetet a folyamatban lévő projektek számára. A Döntőbizottságok a fenti feladatokra és az átmeneti időszakra tekintettel a korábban érvényben lévő forgatókönyv-fejlesztési, gyártás-előkészítési és gyártási pályázati lehetőségeket 2026. július 24-vel átmenetileg leállítják.”

De akkor miről fog dönteni az átmeneti bizottság?

„A forgalmazási (terjesztési), marketing és egyedi pályázatokat az átmenetei
időszakban is befogad a Nemzeti Filmintézet, ezeket az illetékes döntőbizottságok elbírálják, lehetővé téve a folyamatban lévő projektek, egyebek mellett az Inkubátor program, filmszakmai rendezvények és fesztiválok megvalósulását.”


Forrás

Érdekességek

Napjaink vannak hátra, újra jön a kánikula

Óriási Fradi-győzelem Hollandiában az Európa-liga selejtezőben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.24Ft
24 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 20:35 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 20:25 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.73Ft
24 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 20:35 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 20:25 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »