Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

Kapitány István csütörtökön Magyar Péter miniszterelnökkel közösen fogadta Budapesten Szuzuki Tosihirót, a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatóját, akivel a vállalat magyarországi terveiről is egyeztettek.

A Suzuki esztergomi gyára mintegy 2800 embernek ad munkát, termelésének csaknem 90 százaléka exportra kerül. A kormány célja, hogy a 76 milliárd forintos beruházás több magyar beszállítót, több magyar mérnököt, több kutatás-fejlesztést és szorosabb egyetemi együttműködést hozzon, a környezetvédelmi előírások maradéktalan betartása mellett – írja Kapitány István.

A Magyar Suzuki Zrt. vezetői májusban arról számoltak be, hogy a vállalat kiegyensúlyozott, stabil évet tud maga mögött, 2025-ben sikerült megőriznie pozícióját a magyarországi autópiacon.

Az esztergomi gyárban tavaly 108 072 autót gyártottak, ezeket a világ több mint 100 országában értékesítették. Az esztergomi gyárban 2025 nyarára készült el a gyártásfejlesztési és energiahatékonysági beruházás, amelynek a keretében bővítették a lökhárító-, a festő- és hegesztőüzem kapacitását.

A több mint 9 milliárd forintnyi értékű projekthez a magyar állam 1,9 milliárd forint támogatást adott. Az értékesítés nettó árbevétele 2025-ben 2,059 milliárd euró volt, ebből a belföldi értékesítés 285,5 millió euró, az export 1773,8 millió euró. Az adó előtti eredmény 81 millió euró. A nyilvános cégadatok szerint 2024-ben a Magyar Suzuki árbevétele 2,245 milliárd euró volt, 35,2 millió euró adózás utáni nyereség mellett. (MTI)


Forrás

Érdekességek

Németh Zsolt a 444-nek: Megpróbáljuk meggyőzni Orbánt, hogy szükség van az atlantista félfordulatra

Az öt legjobb Jean Reno-film – A nagy kékség + videó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.24Ft
24 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 21:35 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 21:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.56Ft
24 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 21:35 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 21:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »