Több gyógyíthatatlannak tartott agydaganatos gyereknél tűnt el a betegség egy új terápia nyomán

Egy új kezelési módszer négy, gyógyíthatatlannak tartott daganatos gyerek esetében eredményezett négy évig tartó túlélést, három esetében pedig ki sem mutatható a betegség. A módszer első fázisú tesztelését nemrég fejezték be a washingtoni Children’s National Hospital kutatócsoportjában. A tapasztalatokról és eredményeiről a Nature Medicine folyóirat közölt tanulmányt.

A ReMIND nevű klinikai vizsgálati programban részt vevő gyermekek és fiatal felnőttek vagy diffúz belső pontin gliomában (DIPG), egy nagyon súlyos agytörzsi daganatos betegségben, vagy központi idegrendszeri (CNS) daganatban szenvedtek.

A DIPG rendkívül agresszív daganattípus, amely az agytörzs részét képező híd területét érinti, amely olyan alapvető funkciók szabályozásában vesz részt, mint a légzés és a vérnyomás. A betegség leggyakrabban 5–10 éves gyermekeket érint, és a gyermekkori agydaganatok mintegy 10–20 százalékát teszi ki. A DIPG-ben szenvedő gyermekek többsége a diagnózist követő két évnél nem él tovább. A kiújuló központi idegrendszeri daganatok gyakran gyógyíthatatlanok, a terápiájuk pedig komoly mellékhatásokkal járhat.

Az ilyen daganatok esetében nagy kihívást jelent a heterogenitás: egyetlen tumor több eltérő tulajdonságú sejtcsoportot is tartalmazhat, így nehéz olyan kezelést találni, amely mindegyiket célba veszi. Az új terápia azonban egyszerre három, a gyermekkori agydaganatokban gyakran előforduló fehérjét céloz meg.

A kezelés T-sejt-alapú immunterápia, amely hasonló a CAR-T-sejtes terápiához, amely a szervezet saját immunrendszerének elemeit használja fel. Genetikailag módosítják a T-sejtek egy csoportját, hogy azok rendkívül hatékonyan legyenek képesek felismerni és elpusztítani a rákos sejteket.

Az új eljárás azonban az úgynevezett tumorasszociált antigén (TAA)-T-sejtes terápiát alkalmazza, ahol nincs szükség genetikai módosításra. A beteg saját T-sejtjeit kivonják, majd olyan sejtekkel hozzák kapcsolatba, amelyek bemutatják a célba venni kívánt daganati fehérjéket. Azokat a T-sejteket, amelyek természetes módon reagálnak a fehérjékre, kiválasztják és felszaporítják, és ha elegendő mennyiségű daganatellenes sejt áll rendelkezésre, visszajuttatják azokat a beteg szervezetébe.

Összesen 33 beteg kapott kezelést három különböző dózisszinten. Közülük tizenegyen DIPG-ben szenvedtek, 18 betegnek kiújult, de nem az agytörzset érintő daganata volt, négy betegnek pedig kiújult daganata volt, és korábban rövid ideig tartó kemoterápián estek át.

Az egyik DIPG-ben szenvedő gyermek több mint két évvel a kezelést követően is életben van. A kiújult daganatos betegek csoportjában három páciens rendkívül jól reagált a kezelésre, és esetükben továbbra sincs kimutatható betegség – egyiküknél már csaknem öt év telt el a kezelés óta.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

Nagy kiterjedésű, római kori katonai tábort találtak Szlovákiában, ahol Marcus Aurelius katonái fekszenek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.3Ft
25 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 22:35 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 22:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.61Ft
25 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 22:35 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 22:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »