Országgyűlés Hivatala: Nem kötöttek megállapodást Divinyi Zsomborral és nem is nevezték ki

Divinyi Zsomborral az Országgyűlés Hivatala nem kötött megállapodást a főigazgatói feladatok ellátására és „nem is került kinevezésre” – válaszolta az Országgyűlés sajtóirodája pénteken az MTI kérdésére.

Az eset előzménye, hogy Forsthoffer Ágnes házelnök július 2-án a Facebookon jelentette be, hogy Divinyi Zsombort jelöli az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói tisztségére. A parlament jelenleg a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnöke akkor azt írta, hogy a munkakör betöltésére kiírt, nyílt pályázatra 94-en nyújtották be jelentkezésüket, a többkörös kiválasztási folyamatot pedig független HR-specialisták segítették. Arra is kitért, hogy Divinyi Zsombor történész, politológus, közgazdász több, mint 10 éves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik. Államigazgatási területen és versenyszférában egyaránt komoly sikereket ért el. Közigazgatási szakvizsgával és közbeszerzési referens végzettséggel is rendelkezik – közölte akkor Forsthoffer Ágnes.

Pénteken Hadházy Ákos volt független parlamenti képviselő egy Facebook-bejegyzést tett közzé, amiben úgy fogalmaz: „úgy tűnik, egy NER-es kislovag »üzletember« lett az Országgyűlés Hivatalának új főigazgatója”. Hozzáteszi, hogy az állami karrier azt jelentette, hogy „az EU-s pénzeket szakmányban ellopó, különösen korrupt intézményeknél”, az Oktatási Hivatalnál majd az Állami Egészségügyi Ellátó Központnál (ÁEEK), később az Országos Kórházi Főigazgatóságnál volt az EU-s támogatások „leszívásáért felelős” projektmenedzser, felsővezető. Az üzleti karrier pedig azt jelentette, hogy 2021-ben átvett egy kisebb számítógépes céget, amelyik „ezután pillanatok alatt milliárdos forgalomra tett szert, mert hatalmas megrendeléseket kapott Rogánéktól”.

Magyar Péter miniszterelnök Hadházy Ákos bejegyzése alá egy kommentben azt írta, „Divinyi Zsombor tudomásom szerint nem lett állományba véve. És szerintem nem is lesz. Házelnök asszony fog erről tájékoztatást adni”.

Forsthoffer Ágnes péntek kora délután annyit írt ki a Facebook-oldalára, hogy:

A tényeken alapuló, objektív újságírást becsülöm. A valóság vizsgálatát mellőző, politikai botrány keltésére alkalmas közösségi média posztokat elítélem.

The post Országgyűlés Hivatala: Nem kötöttek megállapodást Divinyi Zsomborral és nem is nevezték ki first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Spanyol kapitány: Elfogadhatatlan és tűrhetetlen volt az argentinok viselkedése

Átmeneti döntőbizottságot neveztek ki a Nemzeti Filmintézet élére

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.24Ft
24 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 21:35 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 21:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.56Ft
24 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 21:35 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 21:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »