A képzőművészet intézményeiben a nők alulreprezentáltak, és ezt most már egy kvantitatív kutatás is igazolja

Magyar kutató, Barabási Albert-László is tagja annak a kutatócsoportnak, amely a kortárs képzőművészeti intézményi mezőben tapasztalható nemi egyenlőtlenségek megragadására vállalkozott. Tanulmányuk nemrég jelent meg a Nature Communications folyóiratban Quantifying institutional gender inequality in contemporary visual art (Az intézményi nemi egyenlőtlenség számszerűsítése a kortárs képzőművészetben) címmel.

A tanulmány absztraktja szerint a képzőművészet területén számos bizonyíték utal arra, hogy a nők alulreprezentáltak: ez megmutatkozik többek között a kiállító művészek számában és az aukciós lehetőségekhez való hozzáférésben is.

A kutatók arra keresték a választ, hogy az egyenlőtlenség pusztán abból fakad-e, hogy kevesebb a női művész, vagy maguk az intézmények (múzeumok, galériák, aukciós házak) is „termelik” ezt a fajta egyenlőtlenséget. Vagyis azt vizsgálták, mely intézmények kiket állítanak ki, és hogy ez a reprezentáció összefügg-e a későbbi szakmai, illetve piaci sikerrel.

A kutatásban több mint 60 ezer kortárs művész kiállítási előzményeit és aukciós értékesítéseit vizsgálták 20 ezer intézmény adatai (összesen mintegy egymillió adat) alapján. Az adatbázisban szereplő művészek közül 41 738 férfi, 24 030 nő volt (36,5 százalék).

A kutatók két különböző szempont szerint értelmezték a nemek közötti egyenlőséget. Az egyik a nemi semlegesség (gender-neutrality), azaz, hogy a művészek kiállítási lehetőségei függetlenek-e a nemüktől. A másik a nemi kiegyensúlyozottság (gender-balanced), vagyis, hogy a nemek arányos mértékben reprezentáltak-e az intézményekben, a kiállítási lehetőségek arányosan tükrözik-e az aktív művészpopuláció összetételét.

A kutatás szerint az intézmények 58 százaléka tekinthető a nemek reprezentációja szempontjából semlegesnek, ugyanakkor csupán 24 százalékuk nemi szempontból kiegyensúlyozottnak. A férfi művészeket gyakrabban állították ki, 1,86 férfi kiállítás jutott minden egyes női kiállításra. Emellett azt is megállapították, hogy a férfiak felülreprezentáltsága a nagyobb presztízsű intézményekben gyakoribb.

A kutatás egy új fogalmat is bevezet, ez a művészek szerinti nemi mutató (co-exhibition gender), amely azt ragadja meg, hogy egy művész milyen mértékben állít ki olyan intézményekben, ahol nemi egyenlőtlenség figyelhető meg. Ezen felül egy logikai regressziós modellt alkalmaznak annak előrejelzésére, hogy egy művész milyen eséllyel jut be az aukciós piacra. Az eredményeik azt mutatják, a nemi mutató (vagyis, hogy milyen mértékben állít ki olyan intézményekben, ahol nemi egyenlőtlenség van) erősebb összefüggést mutat az aukciós sikerrel, mint magának a művésznek a neme. A kutatók szerint az eredményeik hozzájárulnak azoknak az intézményi tényezőknek a feltárásához, amelyek a művészeti világban tartósan jelen lévő nemi egyenlőtlenségekhez vezettek.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

Budai kerületekben ötszörösére nőtt a vízfogyasztás a hőhullám alatt, míg a lakótelepeken alig változott

Eltitkolták a kínai génszerkesztési kísérletet, amelybe belehalt egy hatéves kislány

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.24Ft
24 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 21:35 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 21:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.56Ft
24 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 21:35 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 21:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »