Bár a lendület alapján sokszor nem így néz ki, de Donald Trump mára béna kacsa lett. Az elnök elvesztette támogatása és mandátuma nagy részét, és a legtöbb nagy harcából is vesztesként jött ki. Ennek több oka is van, de a legfontosabb, amiről már korábban is írtunk, hogy
Arra választották meg elnöknek, hogy nyomja lejjebb a megélhetés költségeit, legyen épeszűbb politikai vita az Egyesült Államokban, és ne indítson háborúkat külföldön. Ezek mindegyikével nem csupán szembement, de a politikája sarokkövévé tette, hogy ne teljesüljenek.
A vámháború támogatása egyértelmű és szívből jövő üzenet volt az amerikaiak jó részének, hogy Donald Trumpot nem érdekli, meg tudnak-e élni. Az állandó hadakozás más, sokszor szövetséges országokkal, és végül Irán megtámadása egyértelmű üzenet volt, hogy a háború kérdésében sem beszélt őszintén. Ráadásul még keményebb üzenet amellett, hogy nem érdeklik a megélhetési költségek. Ezt egyébként Trump többször ki is mondta, amibe bármelyik korábbi elnök belebukott volna. A demokraták progresszív túlkapásai után sokakban volt igény arra, hogy normalizálódjon a közélet.
Már az elnöksége kezdetétől egyre extrémebb ügyekbe állt bele, egyre látványosabban képviselve valamit, amiben a medián amerikai választó nem hisz.

Az egyetlen ügy, amiben Trump tartani próbálta a korábbi ígéreteit, a bevándorlás. De itt is volt egy csavar az állításban.
The post Egy új Obama first appeared on 24.hu.







