Jármű hajtott a tömegbe a német Pride idején, egy halott, többen életveszélyes állapotban – iszlamista férfit köröznek

Fehér kisbusz hajtott a tömegbe a berlini Pride felvonulás közelében szombat éjszaka, legalább egy ember életét vesztette, a legfrissebb értesülések szerint tizenhatan megsérültek, többen közülük súlyosan – közölte Florian Nath rendőrségi szóvivő vasárnapra virradóra.

Az incidens a német főváros Tiergarten nevű parkjában történt. A Christopher Street Day rendezvényt tíz órakor megszakították. A tett háttere egyelőre nem ismert, Kai Wegner berlini polgármester a szabad és világra nyitott német társadalom elleni támadásról beszélt.

Arra az újságírói kérdésre, hogy terrorcselekményről van-e szó, úgy válaszolt, hogy azt még korai lenne megmondani. Florian Nath kijelentette, hogy a hatóságok gőzerővel nyomoznak az elkövető vagy elkövetők elfogása érdekében. A sofőr elmenekült a helyszínről. A hatóságok szerint ellentmondásos beszámolók vannak, hogy egy vagy több tettes volt-e. A rendőrség jelentős erőkkel vonult ki a helyszínre, a Pride-ra érkezett látogatókat kérték, hogy hagyják el a térséget.

Frissítés: iszlamista férfit köröznek

Egy 21 éves, iszlamista körökből ismert férfit köröz a német rendőrség a gázolásos támadás miatt – közölte Florian Nath rendőrségi szóvivő vasárnap. A hatóságok szerint a merénylő járműve egy fának hajtott. A sofőr elhagyta a támadás helyszínét, jelenleg feltehetően a német főváros egy másik negyedében lehet. A dpa német hírügynökség úgy értesült, hogy a gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből, és a családja Berlinben él.

A tizenhat sérült közül három állapota életveszélyes, nyolcé pedig súlyos.

A dpa német hírügynökség szerint a hatóságok kivilágították a Potsdamer Platz és a Tiergarten-alagút déli része közötti területet nyomok után kutatva. Szemtanúk jelezték, hogy egyes emberek az incidens során szúrt sebeket kaptak. „Erről szemtanúk számoltak be nekünk. Hogy ott emberek fekszenek szúrt sebekkel” – ismertette tovább Florian Nath. Alexander Klute rendőrségi szóvivő később az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, jelenleg semmit sem tudnak az esetleges indítékokról, az elkövető vagy elkövetők személyazonosságáról, sem pedig a körülményekről.

A Bild című német lap a honlapján közölte, hogy a járművet egy késsel felfegyverzett ember hagyta el. A német fővárosban százezrek ünnepeltek szombaton az LMBTQ-közösség felvonulásán. A szervezők közlése szerint a demokrácia, tolerancia és sokszínűség jelzését akarták küldeni rendezvényükkel. Alexander Dobrindt német szövetségi belügyminiszter szövetségi támogatást ajánlott fel a tartományi hatóságoknak. A német kormány egyik szóvivője közölte, hogy Friedrich Merz német kancellárt haladéktalanul értesítették a történtekről. A szóvivő azt mondta, hogy „a kancellár és a belügyminiszter gondolatban az áldozatokkal és hozzátartozóikkal vannak”. „Köszönetüket fejezik ki a mentőszolgálatoknak, és különös hangsúlyt fektetnek a szörnyű tett felderítésére és megbüntetésére” – fűzte hozzá. (MTI)

The post Jármű hajtott a tömegbe a német Pride idején, egy halott, többen életveszélyes állapotban – iszlamista férfit köröznek first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Egy új Obama

Nagyon másmilyenek az új generációs kínai milliárdosok, mint az elődeik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.04Ft
26 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Jul 2026 16:45 UTC
Latest change: 26 Jul 2026 16:36 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.56Ft
26 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Jul 2026 16:45 UTC
Latest change: 26 Jul 2026 16:36 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »