Németh Balázs rongyrázó különvonatozással vádolta Vitézy Dávidot, a miniszter micimackózva magyarázta el neki, hogy egy felsővezetéket vizsgáló tesztvonatot nézett meg

Erős felütéssel indítja a posztját a fideszes Németh Balázs: „Rákosi és Kádár után már Vitézynek is van különvonata❗️”, írja, majd kifejti, hogy információi szerint Vitézy csütörtöki, szerbiai tárgyalása után egy SAJÁT KÜLÖNVONATTAL utazott vissza Kelebiáról Budapestre. (Nagybetű az eredetiben.)

Izgalmas❗️, folytatódik a poszt megint egy piros felkiáltójellel, Németh szerint a két nosztalgiakocsit (étkező- és hálókocsi) egy Lázár János minisztersége idején bérelt mozdony húzta.

Még szerencse, hogy a Tisza-kormány nem szereti a luxust!?!?

kérdezi-kiáltja fel Németh.

A fideszes képviselő aztán még egy videós posztot is rádobott a saját állítólagos információjára.

Vitézy szintén a Facebookon válaszolt Némethnek, miszerint „a történetből annyi igaz: valóban ültem egy vonaton”. A miniszter szerint valójában az történt, hogy kollégáival felült a Kelebia és Budapest között közlekedő, a felsővezeték megfelelőségét vizsgáló próbamenetre, amely a Budapest–Belgrád vasútvonalat tesztelte.

„A tesztelésre beosztott MÁV-os mozdonyhoz Rail Tours-kocsikat csatoltak, mert a próbamenet miatt nem akartunk egyetlen, utasforgalomban szükséges kocsit sem kivonni. Ezért volt ott nosztalgiakocsi is”, írta.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy „Németh Balázs néhány hete még azt hitte, hogy kasztrációval fenyegetik, mert nem ismerte fel Füles leeső farkának történetét a Micimackóból. Most meglátott egy mozdonyt és két régi vasúti kocsit, és megfejtette belőlük Rákosit, Kádárt, a luxust és a titkos miniszteri különvonatot. Ahogy a miniszterelnök szokta írni: további jó vergődést!”

Azt is írta, Lázár János még a választás előtt február 20-i átadást ígért, később már tavaszi személyforgalomról beszélt a Budapest-Belgrád szakaszán. Egyik sem sikerült, „mi most a hátrahagyott félkész műszaki, szoftveres és tesztelési feladatokat elvégezzük és a kivitelezővel elvégeztetjük, hogy a személyszállítás végre biztonságosan elindulhasson.”

A poszt alatt még kommentekben is egymásnak estek.

És hogy hogy értékelte ezt a magyarázatot Németh Balázs? Az eredeti posztjába betoldott frissítés szerint így:

„Vitézy Dávid személyeskedni és magyarázkodni kezdett a Facebook-oldalán. A lényeget azonban nem cáfolta, sőt megerősítette: a képen látható, luxust sugárzó nosztalgiakocsival rendelkező KÜLÖNVONAT hozta haza csütörtökön a szerb-magyar határról. Köszönjük a beismerést!”


Forrás

Érdekességek

Progressives' anti-AIPAC wave hits a snag in St. Louis

Hideg számítások a kánikulától szenvedő Dunáról: mi érné meg és mi nem?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.45Ft
10 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Aug 2026 01:15 UTC
Latest change: 10 Aug 2026 01:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF314.52Ft
10 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Aug 2026 01:15 UTC
Latest change: 10 Aug 2026 01:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »