Hideg számítások a kánikulától szenvedő Dunáról: mi érné meg és mi nem?

Mi indokolja egyáltalán, hogy hozzányúljunk a Dunához, közpénzt költsünk rá, és ne hagyjuk egyszerűen, hogy tetszése szerint folyjon, építsen és romboljon? A hagyományos felfogás szerint a Duna nemcsak természeti képződmény, de fontos közlekedési-kereskedelmi útvonal és nyersanyagforrás is, és mint ilyennek komoly gazdasági jelentősége van. A nyilvánvaló árvízvédelmi és ivóvíz-előállítási szempontok mellett alapvetően ez indokolta szinte az összes komolyabb emberi beavatkozást a XIX. század óta: a kanyarok levágását, a szigetek melletti kiságak gáttal való lezárását, a sarkantyúk, ruganyok és T-gátak építését, a meder kotrását, a gázlók karbantartását.

Bármit is kezdjünk a Dunával ebben az új helyzetben, legyen az 5 új vízlépcső építése vagy ellenkezőleg, a folyó visszaalakítása a természetesközeli állapot felé, nyitásnak mindenképp érdemes megnézni, hogy a Duna a kétezerhúszas évek közepén mit jelent Magyarországnak a valóságban közlekedési-gazdasági értelemben. Enélkül el sem lehet dönteni, hogy érdemes-e belefektetni és ha igen, milyen formában.

Mennyire fontos kereskedelmi útvonal?


Forrás

Érdekességek

Németh Balázs rongyrázó különvonatozással vádolta Vitézy Dávidot, a miniszter micimackózva magyarázta el neki, hogy egy felsővezetéket vizsgáló tesztvonatot nézett meg

Kézben tartották a BL döntő szurkolóit a budapesti rendőrök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.45Ft
10 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Aug 2026 01:15 UTC
Latest change: 10 Aug 2026 01:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF314.52Ft
10 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Aug 2026 01:15 UTC
Latest change: 10 Aug 2026 01:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »