Magyar Péter: Elkezdődött egy paksi turbina visszakapcsolási folyamata

„A Duna vízszintje ma reggel 19 centivel volt az egy héttel ezelőtti mélypont felett. Elkezdődött egy paksi turbina visszakapcsolási folyamata. Estétől a második blokk 3-as turbinája is termelni fog” – írja posztjában Magyar Péter.

A múlt hét elején még úgy nézett ki, hogy 44 év után először teljesen leállhat a paksi atomerőmű, ez végül azonban elmaradt, a héten végig működésben maradt az egyik turbina – bár egy ponton ennek a működése is veszélybe került.

A miniszterelnök múlt hét közepén az Orbán-kormányok felelősségéről beszélt az energiaválság kapcsán. „Elődeink számtalan mulasztása és tudatosan rossz döntése vezetett a most kialakult helyzethez. Szándékosan akadályozták a szélerőművek építését Magyarországon. A tárolókapacitások fejlesztése elmaradt. Ha mindezek rendelkezésünkre állnának most, akkor hasonló nehézséggel bizonyosan nem szembesülnénk. Paks pedig nem volt felkészítve a most tapasztalható alacsony vízállásra” – mondta szerdán Magyar, aki egyúttal átfogó energiafejlesztési terv elfogadásáról számolt be.


Forrás

Érdekességek

Orosz olajfinomítót támadtak az ukrán drónok, a hatóságok szerint legalább 12 ember meghalt

Előkelő égi vándor, egy fakókeselyű érkezett Magyarországra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.54Ft
10 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Aug 2026 12:15 UTC
Latest change: 10 Aug 2026 12:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF314.71Ft
10 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Aug 2026 12:15 UTC
Latest change: 10 Aug 2026 12:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »