Orosz olajfinomítót támadtak az ukrán drónok, a hatóságok szerint legalább 12 ember meghalt

Legalább 12 ember meghalt és 39 megsérült egy ukrán dróncsapás során a tatárföldi Nyizsnyekamszkban, ahol egy nagy olajfinomító is működik – közölte hétfőn a város polgármestere. Különböző orosz médiaforrások szerint a támadás során Oroszország egyik legfejlettebb technológiájú ilyen létesítménye is megsérült – írja a Reuters.

A közösségi médiában megjelent, nem hitelesített videókon füst látható, amely az olajfinomító felett száll. A Rigában szerkesztett orosz ellenzéki hírportál, a Medúza azt írta, tűz ütött ki a helyi olajfinomítóban.

Rusztam Minnyihanov, a Tatár Köztársaság vezetője nemzeti gyászt hirdetett.

Ukrajna az elmúlt hónapokban fokozta az orosz olajfinomítók elleni támadásait egy és ez Oroszország számos részén üzemanyaghiányt okozott, bár a hatóságok szerint a kezdeti problémák nagy része azóta megoldódott.

A másik oldalon

Ezzel egyidőben az északkelet-ukrajnai Buhajivka településen öt ember meghalt, míg az észak-ukrajnai Szumiban tizennégyen megsebesültek az orosz tüzérségi és légicsapások következtében hétfőre virradóra, a közép-ukrajnai Poltava környékén pedig lakóházak, civil infrastrukturális és ipari létesítmények rongálódtak meg – jelentették az ukrán hatóságok.

A Harkiv megyei ügyészség a Telegramon közölte, hogy halálos áldozatokkal járó háborús bűncselekmény elkövetésének ügyében előzetes nyomozást indított.

A légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg hétfőre virradóra egy irányított légirakétát, három Banderol típusú csapásmérő robotrepülőgépet, valamint 126 csapásmérő és álcadrónt vetett be ukrajnai célpontok ellen. Az előzetes adatok szerint a légvédelemnek sikerült mindhárom cirkáló lőszert lelőnie, emellett 92 drónt elfogott az ország északi, déli és keleti régióiban. Huszonkét helyszínen 31 drón célba talált, két esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették.

Vasárnap nagyobb cikkben mutattuk be, hogyan eszkalálódik az ukrajnai háború, amelyben mindkét fél egyre kiterjedtebben pusztítja a másik polgári infrastruktúráját. Oroszország napi rendszerességgel támadja az ukrán benzinkutakat, de pont ellentétes hatást ér el, mint az orosz olajfinomítókat támadó ukránok.

A cikket a Buhajivka elleni támadással frissítettük.


Forrás

Érdekességek

GOP Rep. Andy Ogles ousted in Tennessee primary

Magyar Péter: Elkezdődött egy paksi turbina visszakapcsolási folyamata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.53Ft
10 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Aug 2026 11:15 UTC
Latest change: 10 Aug 2026 11:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF314.58Ft
10 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Aug 2026 11:15 UTC
Latest change: 10 Aug 2026 11:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »