Mostantól tilos medvét nyúzni a Cornell Egyetem kollégiumi konyháiban

Kifejezetten megtiltotta a vadhús feldolgozását a kollégiumi konyhákban a Cornell Egyetem, miután tavaly szeptemberben két hallgató egy fekete medve tetemét nyúzta meg és darabolta fel az egyik közösségi konyha asztalán – írja a New York Times.

A diákok ellen panasz érkezett és rendőrségi feljelentés is született, ám végül sem a hatóságok, sem az egyetem nem talált szabályszegést: mindkettejüknek volt vadászengedélye, a medvét legálisan ejtették el, a kollégiumi házirend pedig egyszerűen nem rendelkezett arról, hogy szabad-e vadat feldolgozni a közös konyhában. Az új tanév előtt bevezetett szabály az egyetem szóvivője szerint éppen azt hivatott tisztázni, mi számít elfogadhatónak egy közösségi konyhatérben – a vadászni vágyó hallgatóknak pedig azt ajánlják, hogy a campus környékén működő, erre szakosodott vállalkozásokkal dolgoztassák fel a zsákmányt.

A történet a vadászszezon első napján kezdődött: a két diák (egyikük, Aaron Chin utóbb egy vadászati podcastben vállalta a nevét) a New York állambeli Ithacában lévő campustól nagyjából kétórányira lőtt ki egy 55-90 kilogramm közötti medvét, amelyből a tervük szerint feketemedve-szalámit készítettek volna egy közeli barátjuknál. A helyszín azonban útközben ugrott, így a kollégium földszinti konyhája mellett döntöttek. Előtte azonban Chin elmondása szerint gondosan végigolvasták az egyetemi szabályzatot, mert tudták, hogy figyelni fogják őket. Miközben a tetemet darabolták, a közeli asztaloknál diáktársaik tanultak, mások fotózkodtak, és Chin szerint a legtöbben inkább kíváncsiak voltak, sőt kóstolót is kértek; a felcímkézett húscsomagok végül a közösségi fagyasztóban landoltak.

A dolog másnap fordult komolyra, amikor megérkezett a panasz, a terepszínű ponyván fekvő, megnyúzott állatról készült kép pedig futótűzként terjedt a közösségi médiában, és sajtócikkek sora követte. „Azt hittük, legfeljebb ránk szól egy kollégiumi felügyelő” – mondta Chin a podcastben, és hozzátette, hogy ekkora felhajtásra nem számítottak. Az egyetem karbantartói teljes fertőtlenítést végeztek a konyhában, a vizsgálatok pedig megállapították, hogy a páros nem sértette meg a hallgatói magatartási kódexet. A medveszezon New York állam egyes részein szeptember 12-én újra kezdődik, de Chin szerint legközelebb inkább az erdőben intézik el a dolgot.


Forrás

Érdekességek

Egynapos pszichedelikus kezelés után múltak el a szülés utáni depresszió tünetei egy klinikai vizsgálatban

Tragédia: élő TikTok-közvetítés közben lett öngyilkos a 26 éves influenszer – kedvenc bandájának rajongói zaklatták

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.5Ft
11 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Aug 2026 01:15 UTC
Latest change: 11 Aug 2026 01:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF315.75Ft
11 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 11 Aug 2026 01:15 UTC
Latest change: 11 Aug 2026 01:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »